Volt, hogy kacagott rám
az égen a Hold,
és az álom elém
színes képet tolt.
Volt, hogy csillag izzott
fent, az egeken,
szívem hevítette
forró szerelem.
Volt, hogy átkínlódtam
sötét éjeket,
mélybe szállva jártam
meredélyeket.
Mély agyagveremben
komorlón, bután
zokogtam veszetten
más élet után,
és most hosszú, poros
úton ballagok,
porba lép a lábam,
s nyomot nem hagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.