Hatvankettő

Hatvankét éves lettem én.
Teszek rá, hogy e földtekén
mennyi idő várhat rám,
hányszor eszem meg vacsorám.

Hatvankét év a múltba ment,
csak sara maradt idebent.
A füstbe szállt, a múltba mind,
a semmi az, ami rám tekint.

Pedig volt minden, ami kell.
Volt szerelem, némi siker,
volt kudarc, volt meló is, sok,
éjek, fényes nappalok.

Hatvankét év. De semmi az:
az ember még szinte kamasz.
Álmok élnek, vágyak belül,
egy jó szónak most is örül.

De páncél nőtt, és lepereg,
ha belerúgsz, a földbe vered;
ha támadod, mert indulat fűt,
hát vissza majd doronggal üt.

Hatvankét év a víz alatt,
és mások fognak halakat,
hálóval, állva csónakon.
Őket mind csókoltatom.

Hatvankét év. Nem nagy ügy,
ha nyílik még a fákon rügy.
Amíg még újra lesz tavasz,
jöhet még. Köszönök: szevasz!