Egybefonódnak a lábam előtt a kockák,
íveket rajzolnak le a talpam alatt.
Szürkésségüket egykor a kőfejtőből hozták -
a hegyből mára a bányaüreg maradt.
Koppan a láb a kockakövön, vagy csosszan,
a csendben a lépéshang is messzire száll.
Múltba merülni nem érdemes este se hosszan,
bár már nem egyenes, mint volt egykor a váll.
Nézd! A bazalt belső ásvány-szövedéke,
sűrű, jó tömör, ám a kő felszíne kopott.
Sok csiszolás nem ért. Maradtam érdes.
Az, ami ért, rég múlt. Elhagyott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.