Olyan korban

Én olyan korban éltem,
hogy telefonon morgott a szegény,
pénzért, piacon volt vásárolható az erény,
és a tisztességet a szobaszám mérte.
Ha szól valaki, hülyének nézték érte.

Én olyan korban éltem,
ahol a rablás volt szabad,
és bármit szóltál, nem hallották szavad,
ahol szabadságodat szöges drót védte,
és aki nem dolgozott, az kapott pénzt érte.

Én olyan korban éltem,
amikor a szabadság szó mocskos volt,
az emberek többsége nem élő volt, hanem holt,
amikor fellöktek az utcán gyereket, öreget,
és senkit nem érdekelt, hogy szeret, vagy nem szeret.

Én olyan korban éltem,
ahol a törpe lett a mérce,
aki egy fejjel magasabb volt, lefejezték érte,
ahol a tudást dekagrammra mérték,
és a vezérhűség lett a hazafias érték.

Én olyan korban éltem,
ahol visszafelé folytak a folyók,
tobzódtak hitványok, rejtőzködtek a jók,
ahol a épültek új sportpályák és templomok,
és szemétre került az egészség és hit, mint lomok.

Én olyan korban éltem,
amikor folyton fújt a szembe szél,
visszacsapta arcodba, mit beszéltél,
de vastag bőröd meg sem rezzent tőle.
Az embernek az arca lett legvastagabb bőre.

Én olyan korban éltem,
hogy sok volt a könyv, és kevés az olvasó,
cipőt, ivóvizet tett tönkre az utcákon a só,
távollátó készülékeken át a mocsok áradt,
és mindegy volt, beszélsz, vagy befogod a szádat.

Én olyan korban éltem,
ahol idióták mondták meg a népnek a tutit,
ha pénz volt benne, nem számított, hogy öl és butít,
ahol emberek menekültek a halál elől újra,
mások távolról nézték, ijedezve, összebújva.

Én olyan korban éltem,
ahol egyre több volt az ember,
száma csak nőtt, és melegebb lett a tenger,
a levegőbe pumpálta millió évek füstjét,
de semmi nem érdekelte, míg meg nem találta ezüstjét.

Én olyan korban éltem...
de mit szaporítsam tovább a szót?
Attól soha nem féltem, hogy ha megkérdem az olvasót,
nem mondja el helyettem jobban, amit én gondolok.
Olyan korban éltem, ahol igazat mondani nem egyszerű dolog.