Szaruhártyámon bogár lépked:
élethosszan csak egyedül.
habár a sors nem rángat, tépked,
fülembe a magány hegedül.
Próbáltam én a titkos nyelvet:
mosolyt, amelyre szív derül,
amíg az idő árja nem kerget,
hátha nem maradsz egyedül.
Most bősz sötétben évek óta
meredten bámulom a plafont.
Fülemben a csikorgó nóta,
azon túl a csend mindent befont.
Szaruhártyámra bogár téved.
Hogyan veszthettelek el téged?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.