74. Henry és a repülő

Repcsit bámult Henry vonatablakból.
Meredeken ment fölfele.
Persze nem Henry, hisz az egy öngól,
a költőnek van még ennyi esze.
- Hova repül a gép? Mi tartja fenn ott?
Mi lesz, ha egyszer leesik? –
Tátott szájjal néz ki Henry az ablakon.
Mások tátott szájjal meg őt lesik.

Mr Csont szól. - Henry, repülőt nézel?
Már megint min jár gyenge eszed?
Elvágyódol innen? Mindjárt elvérzel!
Ne hordd arcodon minden sebed!
- Azon jár az eszem, rég ültem rajta.
Világ fölött lenni élvezet.
- Henry, nem vagy te ily fölülős fajta!
Neked kockádban van a helyed.

De Henry egyre a repülőt nézi,
míg el nem tűnik a felhők között.
Neveti egy kölyök, csitítja egy néni,
- de anyu, a bácsi olyan lökött!
És az a másik, ott vele szemben,
nézd, oda nyúl, megfogja kezét!
- A két perverz állat! Azok szememben.
Hogy ki nem sütik az ember szemét!
 

Micsoda hét volt!

Micsoda hét volt!
A rendőrfőnök részegen
hugyozta körbe a falat,
a főkincstárnok szerint
a kincstárban nem maradt
egy kurva peták sem;
elverte a főkormányos
tőzsdén, vagy kártyán mind,
a templomszolga, a paszomántos,
meg folyton arra intett,
hogy áldani kell az Urat
itt, a városon,
mert a kilakoltatás utat
nyit, és végre átoson
a szabadság lehelete,
az üzlet felvirágzik,
akik kérdik, kellek-e,
azok mind brigantik,
és a távollátó készülék
mutatta a képeket,
hogy más világokban, a vén szülék
lássák, hogy nem lehet
megélni, bár már elviharzott
az egész nemzetünk
fölött a bú, és a bánat,
de mi jól megleszünk
az árulóknak hada nélkül,
ha szavazni kell,
az ember feje majd bekékül,
amire megfelel,
a követelménynek, hogy jó hazafi,
jó magyar legyen,
bár tarisznyában a hazai,
hogy valamit egyen,
és ismét elharsogta újra,
a napi hírmondó,
hogy egy akolba összebújva
élni nagyon jó,
és közöttunk a farkasokat
kiirtani kell,
mert a gyajas bárányoknak
pontosan így felel
meg a jövő, amit a szöges drót
védelmez cefetül.

Az ember gyomra forog,
de ebből nem menekül.
Micsoda hét volt!

Milyen volt

Milyen is volt egykoron a szőkesége?
Mint hajnalpír, égen, hogyha játszik.
Elfeledni kellene, vagy talán még ne?
Életemnek vége mára látszik.

Barnán csillogott reám a szeme fénye,
mint őszi avar, ha esőben ázik.
Milyen is volt egykoron az ölelése?
Nélküle az életem kopár szik.

Néha nézek csak fel a csillagos égre.
Odafönt minden apró fény fázik.
Jól emlékszem most is minden semmiségre.
El nem érhető már csillag, másik.

Hogy nem hivatalosan is beszélünk

Most, hogy végre nem hivatalosan
is beszélek veled,
elmondhatom, hogy már nem érdekel,
hisz a farkam föl sem áll.

Volt rá harmincöt év, elhiheted
nem volt egy diadalmenet.
Kitartottam harminc éven át
rendesen.
Ami még maradt nekem,
az a halál.

Ne jöjj nekem a nagy dumával,
én tudom, hogy neked ez végig megfelelt;
s én nem gyógyítom magam piával.
Az én időm ma már letelt.

És nézd, mi lett belőlem!
Senki. Pedig többre tartottam magam.
Minden reggel hivatalba menni
az időben, ami hátra van.

Jó, tudom, az öt gyerek.
De vajon mind megélnek majd?
Habár a három kettő nem is rossz arány.
Az ember életen át hajt,
de lelkén ott az árny.
S jövőre úgyis rosszabb lesz, mint volt tavaly.

Bár én sem látok át a léten,
számomra is sötét a jövő,
de megrögzött a pesszimizmusom,
csak azt tudom, hogy egykor régen
nem hittem, de többet reméltem,
nem vált be, nem fog. Ezt mára jól tudom.

Ne jöjj nekem azzal se most, hogy
mindezt magamnak köszönhetem!
Azt is tudom, hogy mindig ott hagy
minden szerencse.
Ilyen az életem.

De most, hogy végre nem hivatalosan
beszélek veled, elmondhatom,
hogy minden megy tovább.
Ne rémüldözz! Nincs okod neked rá.
Amíg nem jön értem a halál.

Berryman 50

John Berryman: Dream songs 50. fordítás

Virradatkor az állásom közelében gyülekeztek.
Valami rövid dalt dúdoltam, amikor
csillagok kialudtak, és megvizsgáltam
fegyverzetemet.
Gránátok, tárak, az anthrax tartály
a fecskendővel: rendben. Igen,
és ceruzáim többsége is kihegyezve.

A galaxisnak ezen a peremén
sokszor látható ilyen kemény védelem,
de ezt csak így lehet.
- Mr Csont, a gondjai szédítenek
& megfájdítják a hátam. Valahogyan,
amikor jeleneteit összehozom,
olyan érzésem van,

mintha a rózsás hajnalpírnak & az alkonyi fénynek
valami vén író művében joga lenne rá,
hogy kifelejtse a mi zöldünket.
A forrásvíz olyan vastagra nő,
hogy megcsomósodik,
és a szép hölgyek eltűnnek. Gondolom,
ön valami végzetes erő.

A Fa és gyümölcsei

Újdonságot nem írok, csak verset,
nem érdekel, hogy megírta más.
A Fán sem egyféle gyümölcs termett:
volt piros, zöld, férges és hibás.

Más gyümölcse szebb? Mit érdekeljen,
ha enni az enyém is lehet?
A gazda még nem eléggé vert meg,
hogy ágra nem dobtam kötelet?

Nyomtató ló az agy. Körbe járkál
a fa körül, gyümölcsöt eszik.
Friss, vagy megrothadt, amit fölzabál
mások agya? Mindegy az nekik?

Szép gyümölcsre kell, hogy törekedjen
minden fa, noha az a való,
hogy féreg is megterem a kertben,
s gyümölcs lehet trójai faló.

Nekem a rím

Nekem a rím, a ritmus, a sortörés
is fontos néhanap.
Megázik fej, kiszárad gondolat,
ha rajta nincs kalap.

Formába nem foglalja semmi sem?
Így a legszebb gondolat se lényeges,
nem érdemes
figyelni rá. A gaz-áradatban is csak
az érdekes,
ami virágot terem.

Minden szavát

Verseimnek minden szavát vállalom,
akkor is, ha utánuk néhanap fájdalom
következett.

Megírni őket nem volt mindig élvezet,
egy-egy gondolatról hiányzik az ékezet
néhanap.

A fertő felé

Rabolnak gaz, arcátlan bitangok.
Himpellérek az Úr nevét veszik,
akinek nem számítanak rangok,
ő úgyis csak tiszta szívet eszik.

Vér csorog fogán, szája szöglete
meg nem emésztett bankókkal tele.
Kiköpi vajon, vagy lenyeli-e?
Mikor telik fel telhetetlen bele?

Hol van igazsága a mezítlábasnak?
A megszabadulás vajon hol marad?
Vannak, akik csak egy írást olvasnak,
világuk közben a fertő felé halad.

Időben kiszállni, hogy meneküljön,
van ilyen eszes, a vagyont, mit rabolt
biztos helyre vinné, hogy rajta üljön.
Legyen kriptája feketén vakolt!

Legyél átkozott, Vezérlő Nagyúr!
Verjen meg az, aki hatalmat adott!
Egyszer úgyis elpattan majd a húr.
Az veszejt el, aki urává fogadott.

28. Henry az ajtónál

Úr vagy. Nem méltó,
hogy hajlékomba jöjj,
mondta Henry,
s becsukta az ajtót.

Együttélés

Románul üvöltött az egyik,
magyarul szidta anyját a másik vissza
az utca két oldalán nagy békességben.
Vajon a péknél a kenyeret,
a felest az ivóban
melyikük kérte románul, magyarul?

Lépcsőn

Megbámult egy romot. Az meg visszameredt rá.
Egy pillanatra hitte, régi szerelme az.
Megbotlott a lépcsőn, ahol utoljára látta.
A hópelyhekre emlékezett,
ahogyan a lámpafényben kavarogtak.
A fény sárga volt, nátriumgőz-lámpák adták.

Még nem ismerte minden trükkjét
a romlásnak: neki még voltak emlékei,
csak egyre kevésbé tudta, mit kezdjen velük.
Hát takaros kupacokba rakta őket.
Bár másnak nincs rájuk szüksége,
majd kihordja valaki szemétre.

Szuszogott, a lépcső tetejére érve
megpihent. A vér fejébe szállt.
Elfelejttette vele a kavargást is.
Csak a sárga fény maradt.

26. Henry magasról tesz rá

Henry a hegyre menne reggel.
Csupa verőfény az idő,
szépség támadja nagy sereggel,
és kristálytiszta a levegő.
Távol tőle a város szennye.
A hegylábnál hullámzik alant.
Nem kérdés, kirándulni menj-e.
Fejében hallgat most a lant.

Miazmát gőzöl, páráll a város,
a szőke víz megint vérszínű,
de erre már gondolni is káros.
Henry tudja. Nem féleszü.
Színt váltott mára már az ország.
Aki lakja, csupa kaméleon.
Vörös volt, barna szabja meg sorsát.
Henry töpreng: van más bajom!

Miért törődjek a mocsokkal,
szennyel, lent, a lábam alatt?
Ok nélkül van-e, vagy jó okkal,
de a világ semmit nem haladt.
Aki felül van, kapzsi és tapos,
aki meg alul, mind nagyon hülye.
Tudom, e gondolat egy kissé lapos.
Szarok rá! Ez mások ügye.

Új generáció

A gyerek bejött a szobába,
leült a gép elé,
és olyan rutinnal kezdte nyomkodni a billentyűket,
hogy csak néztem ki a fejemből;
persze, ez az új generáció,
ők már youtube-meséken és mobilon
nőnek föl,
egy-két év és saját operációs rendszert
faragnak maguknak,
mindenesetre azt ismerik meg a világból,
amit számukra a google vagy a facebook
megmutat,
a Varázshegyet vagy a Fiestát vontatottnak,
unalmasnak tartják,
figyelmük szerte szóródik,
egy két órás filmet nem néznek meg, mert hosszú,
hát abbahagyom, hátha eddig elolvassák majd.

Vagy csak én öregedtem meg

Pszichodráma

Filmen a gazdag broker.
Apartment ablakon kinéz.
Kártyája mindig a joker,
szinte fölveti a pénz.

Szenved, kínlódik nagyon.
Családja még nincsen,
pia, kocsi, egy halom
könyv osztozik a kincsen.

Elhagyta a nője.
Kezében a fegyver.
Magát fejbe lője?
Dönteni még nem mer.

Tölgy az úton

Utamat állta a tölgyfa az éjjel.
Hiába kerültem volna meg őt,
elém lépett ismét szenvedéllyel.
Táncoltunk. Nem kaptam már levegőt.

Tölgyfa! Ha szád van, ha beszélni tudnál,
mondd az utamra miért nem eresztesz?
Gondolatod bár fejemben turkál,
az én szívem kevés a kereszthez.

A tölgyfa megállt, megrázta magát.
Egy makkja pont a fejemre esett:
utadra eresztlek, csak menj, de hát,
tényleg kevés lennél egy kereszthez?

Lábatörött

A ló, amelynek lába törött,
nyihog, sír keservesen.
Sok évet hagytam már magam mögött,
mióta elhagyott a szerelem.

Tört lábú ló hátára többé,
ha összeforrt is, nyereg nem rakható.
Ami volt, mind szétmállott köddé.
Bennem minden elborít a hó.

Buszozunk

Joe a buszon ült, egy e-book
volt kezében, Berrymant olvasott.
A könyvbe temetkezve se lát, se hall,
de fölkapja a fejét egy szóra ott.

Bocsánat, de ha még egyszer
- szól egy illedelmes, baromi hang -
a lábát teszi kersztbe, vegyszer
sem mossa le, amit kap a képére. Bang!

És szájára egy nagy ököl
azonnal meg is érkezett.
- Hiába - gondolta -, én voltam ökör.
Egy betűről leesett az ékezet.

A taknyodon, vérben fogsz elcsúszni
- üvöltött rá a veszett barom.
- Szemed kilőném, csak nincs nálam csúzli.
Úgy lesz, ahogyan én akarom.

Kár, hogy lefejezés nincs törvénybe iktatva,
de holnapra én bevezettetem.
Ha lesz még egy féreg, pondró, bélsár-marha,
egyszer-s mindenkorra kedvét szegem.

Joe körül néz. A sok másik utas
telefonjába temetkezett,
de senki sem tárcsázza, s ebben ludas,
a kegközelebbi sintértelepet.

NERépítők

Ismét épül, szépül az ország,
hazánk diktatúrája a NER.
A volt bolsevikok hozzák sorsát,
ellentmondani senki se mer.

Szobrot bontanak, épül a gyűlölet,
a szívekből ismét kivész a remény.
Maholnap nyílt utcán embert is ölet
a bírvágy. Ocsmánynak lenni a fő erény.

Épül, szépül a diktatúra,
a diktátor egyre gazdagabb.
A jövő süllyed újra a pokolra.
Ünnepli bérelt tapsosok hada.

Metróperonon

Láttam egy ifjú lányt a metróban este.
Izzott körülötte a levegő;
amint futott, hullámzott teste.
Én arra jutottam, milyen leverő,
hogy régen elmúltak azok az évek,
hogy bátran utána iramodom,
megszólítom, elnézést, most mást nem kérek,
csak egy telefonszámot, drága kisasszonyom.
A vonat elment. Futni sem próbáltam.
Az ablakon át még néztem őt,
aztán csak álltam magamba zártan.
Kicsit gyorsabban szedtem a levegőt.

Akác illat májusban

Akác illatot fúj a szél,
görgeti a nyárfa-pelyhet.
Miért nem boldog, aki él?
Halállal csak semmit nyerhet.

Születni nem kellett volna,
vagy talán egy jobb világra,
ahol a dal szebben szólna,
és nincs szükség száraz ágra:

Minden ágon nyílna virág,
illatozna nappal, éjjel.
Senkinek sem lenne kínja.
El nem telne szenvedéllyel.

Kovácsműhelyből

Kishitemet messze űzöm;
hitem kovácsolták tűzön.
Vörösen izzik, nem fehér.
Egy életbe minden befér.

Kovácsmester kalapácsa
ritmusát szív kalapálja.
Azt dobolja bennem egyre,
a völgyből mássz fól a hegyre!

Ott nézz a csillagos égre
megtudni majd, hogy mi végre
kalapált belőled embert,
amikor más szólni sem mert.