Buzgárok erdőben

Őszi séta az erdőben.
Még mindig jó erőben,
Láb alatt zizegő avar.
és semmi nem zavar,
csak szél fúj a fák között.

Lábam gyaloglásra termett.
Ugatás töri a csendet.
Kiharap belőle egy darabot.
Valaki egy szívet faragott
egy ágra, az elágazás fölött.

Egy betű sincsen benne,
olyan, mintha üres lenne.
Mintha a tél töltené fel:
rég felhagyott a mesével.
Vagy a Föld a Holddal ütközött?

A fák mindegyike reszket,
és látom, hogy ez csak a kezdet.
A végig hosszú az agónia,
az embernek nem kell aggódnia,
bár sosem volt egész, ami ma törött.

Volt vajon telve a faragás?
Az ember olykor mély kutat ás,
és néz, hogy olyanra akad,
amire nem lenne szabad:
felbuzog, amit már régen eltömött.