Egy pillanatra bambán pillogott:
égre nézve, a Nap szemébe tűzne,
rámeredt hát egy lehajló fűzre:
tegnap platán volt. Alatta állt meg ott.
Két kezében is kérget fogott,
mintha obskurus játékot űzne,
vagy szikrákhoz kellene, egy tűzre,
de lelke bizton máshol volt legott.
Mint üres héj, olyan volt az élet.
Máshogy nézte, mint ahogy szokás,
bár tudta jól, hogy lehet, hogy téved,
de az egész mégis nagy szopás.
- Hogyan is felejthetnélek téged! -
villant agyába. S: Nincs gondolkodás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.