Tölgyfa tönkre ültem erdő rejtekében.
Déli napfény. Messze még a sűrű este,
zord magányban. Kedvemet rég nem kereste
senki lánya. Így ülök majd őszi szélben?
Csak dübörgött mellkasomban szív motorja.
Fenn, a légben fák susogtak, de csak halkan.
Néha már-már azt gondoltam, meg is haltam,
de az elme ezt az érzést elkotorja.
Tölgyfa tönkön üldögéltem, míg az este
félhomálya rám leszállt, és fázni kezdtem.
Visszatérni késve, éjjel semmi kedvem;
itt ülök most. Befogad az éjnek teste.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.