Az ablakon túl, a szemközti ház napfényben fürdő, sárga fala
perspektivikus, mint egy absztrakt, geometriai festmény.
Az olcsó, ipari nejlonfüggöny kissé persze bezavar,
de odakint ragyog a Nap, ez tény.
A kiugró, másfél méteres falszakasz a Nap felé néz, élénk sárga.
Lassan ideje felkészülni talán az utolsó, a végső igazságra.
A hangszóróból absztrakt zene szivárog, amolyan avantgard szaxonofon.
Már nincsenek kint a virágok az erkélyeken és ablakpárkányokon.
A tetőpalák vonala a falak egyeneséhez képest ferde.
Miért érzem, hogy az élet fonala ma már rövidre van tekerve?
Pedig az ablakon túl a Nap ragyog, és az ég vakító kék.
Nem tudom, hogy meddig maradok, és hogy mennék, vagy maradnék még.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.