Öregedő férfi ül a parkban, padon.
Kabátja, kalapja kopottas, de nagyon.
Nejlonzacskó mellette, abból csipeget,
galamboknak szórja a kenyérbelet.
Járőr áll előtte, szigorúan néz,
hangja, mint a penge, nem édes, mint méz.
Hordják el magukat, amíg még lehet!
A padon hentergik végig a telet?!
Ölében egy asszony visszanéz most rá:
Ó biztos úr! Hagyjon! Hiszen látta már.
Visszafordul hozzá, csókolja vadul,
a közeg a padtól csak nem szabadul.
De kérem! - Megenyhül - ezt mégsem lehet.
Járhatnak itt mások. Öregek, gyerekek.
Jöjjenek csak velem! Magukat beviszem.
Az örsön melegebb van, mint itt, úgy hiszem.
Közszemérem sértés lesz az indokom.
Egy cellába mennek. Ezt bevállalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.