Érme

Felhasználói kézikönyv

Amikorra az összes lépcsőn végig mentünk,
és vagy hatvanszor, vagy kilencvennyolcszor
- mindenkinek más-és-más a száma -
körbejártuk a piramist különböző emeleteken,
és minden szintet teljesítettünk,
megküzdöttünk a sötétség villás farkú démonaival,
viasz nélkül, kötelékeinket szaggatva elhajóztunk
a Dalos Szirének zátonya mellett,
sikeresen átkeltünk egy szál pallón
a Rohanó Vizek Szakadéka fölött,
majd ismét keresztezte utunkat a Lantos Énekmondó,
akinek dalától előbb bűvölet szállt ránk,
majd mélységes, sötét ködökben komorló
barlangokban számoltuk a Nap visszatértéig hátralévő évezredeket,
és túljutottunk már a Lábatlan Lovag hídján,
kivágtuk az erdő legnagyobb fáját egy sózott heringgel,
sikeresen elhajoltunk a Suhintó Kaszás
váratlan suhintása elől,
megtaláltuk, és elvesztettük, majd azután ismét
teljes útravalónkat,
a Piramis tetején végre megérkezünk
a Sötét Folyó Völgyébe,
már csak egy feladatunk van hátra:
megtalálni és rábírni a Révészt,
hogy átevezzen velünk a Túlsó Partra.
Remélhetőleg eddigi utunk során
felleltük, és gondosan a nyelvünkre helyeztük
az Érmét.

Dal

Nem vagyok én senki szeretője.
Árvalány-hajas kalapom, haj, elfújta a szél.
Most már megyek ki, a temetőre,
nincsen a faluban, aki rólam beszél.

Nem vagyok én senki szeretője.
Szívem sötét, fekete verem,
mint a fejfa ága, kint a temetőben,
édeset nem, keserűt terem.

Gyűlöletbeszédem

Most éppen az arckönyv
tiltott le egy versem.
Gyűlölködő vagyok,
ezt megírták nyersen.

Ellenkezni velük?
Nincsen apelláta!
Meg is írták ismét,
vigyem a... kukába!

Én tollal gyűlölök,
más meg kalapáccsal,
lángszórót fog csülök,
üt szöges korbáccsal.

Keresztre feszíti
Isten egy szem fiát,
miért gyűlölte a bűnt?
Miért nem inkább piált?

Nem én voltam

                 Lackfi János: Vaslovag-jára

Nem én voltam,
mert nincs biciklim,
hogy versenyre keljek veled,
de ha holtan
esnék össze cikin,
is tekernék lehagyni a szelet.

Versenylázam
bár nincsen régen,
de még megmutatnám talán neked
hátulról a vázam,
ha el nem lopták volna éppen
a pincénkből a biciklimet.

Nem hiszek

Ember-voltomban nem hiszek,
soha nem leszek már ugyanaz.
Folyjanak gyökeremhez vizek,
nem lesz abból virág, ami gaz.

Szívem szorítja a félelem:
soha sem találom meg magam.
Tévútnak bizonyult énvelem
tervezni életet boldogan.

Senki Szeretője

Én vagyok a Senki Szeretője.
Hej, árvalányhajas kalapom elvitte az Idő!
Ott szalad! Fogják meg! Vegyék vissza tőle!
Messzire hajítom, abból egy erdő kinő.

Én vagyok a Senki Vigasztalója.
Fejem folyton zeng-bong legbelül.
Üti tetejét csőrével egy gólya,
hogy miért nem éltem soha emberül.

Én vagyok ma maga a Verses Senki.
Hej, szerteszórom versekbe szívem!
És ha nincsen sehová se lenni,
ahol állok, majd meghalok híven.

A vágy farkasai

Folyton a vágy farkasai űznek.
Szemükben bíborló lángja lobog
a pusztítón elemésztő tűznek.
Vicsorgó pofájukból nyál csorog.

Borotva-foguk szívem célozza.
Jaj, ha elérne, és beléharap!
E futás nem az életet hozza;
véget ér, karmuk, ha odakap.

Vajfehér fény derengi világom.
Fagyos tüskék szaggatta rongyaim,
condráim szélben lengenek ágon.
Némán üvöltöm Holdra kínjaim:

Jaj, ha én is farkassá változom!
Hozom a kínt, és nem mástól viszem.
Magam, ha kell, inkább feláldozom,
nem farkas-, ember-voltomat hiszem.

Folyton esik

Az eső csak esik, mint a könny,
ha az zápor módra hull.
A szürke ég csupa közöny,
a hideg szél nem csitul:
arcomba fújja az ernyő alatt
a nedves permetet.
A világ azóta állva maradt,
hogy szakítottunk veled.

Az eső csak egyre hull a tájra,
sohasem süt fel a Nap.
Bár a pára ritkult mára,
az ember csak ködben maradt.
Talán egy vihar kellene újra,
hogy elvigye a fellegeket,
ne éljek tovább a ködbe fúlva,
hogy elfelejtselek.

Járkálj csak!

Járkáljál elítélt!
Nem sok időd van hátra:
a kegyelem csak vélt:
fűrész vár a fára.

Járkáljál elítélt!
Bűnös volt ez az élet.
Aki a szabadságtól félt,
kegyelmet nem remélhet.

Pesszimizmus

Minden nap arra ébredek,
hogy újabb csalódás vár ma reám.
Hiába peregnek évezredek,
ezzel kavarom meg teám.

Erre tréningezem agyam,
hogy ne érjen semmi váratlanul,
de a tökélytől még minden messzire van:
az öreg már nehezen tanul.

Ez nem pesszimizmus, csupán
rossz élettapasztalat:
ha te nem töröd be fejed bután,
magadra döntesz egy falat.

Minden nap újat, váratlant hoz,
rá készülni nem is lehet,
de ha már nem történhet semmi rossz,
az ég legyen veled!

Hallgass!

"Nem tudsz egyedül lenni?"
Így kérdezte a Herceg.
Hiszen nincs más semmi;
Még a szú sem perceg.
Kettyen a vekker néha,
a kulcs még leng a zárban;
az ember egy kiméra.
Rosszabb lett, mint vártam.

Oroszlánfejű kecske
griffkarmokkal a lábán,
égre csapongó fecske,
tüzet okádó sárkány,
egyedül járó szarvas,
porban vonagló féreg.
A neve Mindig Hallgass!
Vajon így hányan élnek?

Hirtelen ősz

Hirtelenében tegnapról
ősszé vált az idő.
Mára a fán a galamb sem szól,
csak a csend, ami folyton nő.

Hűvös a szél, meg a Nap sem süt,
szürke-sötét ma az ég,
s ez a csend idebent, ami szívemen üt:
hű, ha zajongana még!

Ráncos az arc. Cseng monoton
a fej, bár halkan szól.
Nincsen díj, csak folyton a harc.
Mára tudom már jól.

Binér diagram

Szonettben binér diagramot?
Ki a franc látott ilyet?
A vas, meg szén csak kavarog ott,
ahova a martinász siet.

A fázisok nem válnak szét
ezerötszáz fok fölött,
s ha a szén kiég, mert az oxigén
elég, az acél amorf, kötött.

Binér diagramot még szonettben
nem láttam soha.
Megszilárdul eutektikus elegybe
a vas és szén maga:

nem ismeri a fázisokat
a vas vagy szénatom,
de ha a vizsgán az arányt elrontom,
a jelest fújhatom.

Ki a hóra, szolga!

Gyűlölöm azt, aki korcsmán
édes bort poharazván
intene engem a jóra.
Hát, szolga! Jöjj ki a hóra!

Hagyd a sameszt most hátra!
Egyedül állj ki a gátra!
Akinek szája nagy csak,
sír, ha a kéz majd rácsap?

Loptál eleget tőlünk,
mi saját levünkben fővünk.
Pocsékba ment, nem kárba,
de nem sok időd van hátra.

A tutit te ne mondd meg nékem,
nem te fizeted bérem.
Én fizetem a tiédet,
s ha még többet lopsz, véged!

Tárgyversek

A program: "tárgyversek" írása,
de nem sikerül túlságosan.
Bárhogy főzöm, akár a kása
a forró fazékból, mindig kirohan,
és már az egész az énnel van tele.
Az olvasó - ha van még - csak néz:
erdő van vagy középület
a legelső sorokban még,
aztán megjelenik a rémület,
hogy ennyi "még nem elég",
nem lesz a tárgy úgy hiteles,
ha az én kimarad,
hiába lesz az ég veres;
költő, Te láttatod, hát húzd ki magad!

Az entrópia az egyetlen szabály

Folyton a háború. Kórság és végzet.
Lábrázás, vitustánc és nyavalyatörés.
Rémlátomássá lesz minden igézet,
és delíriumból nincsen túl kevés.

Nyílt minden csonttörés, kimarjul
végül az összes bokaficam is.
A dalos pacsirtáról kiderül: nazgul,
a szerelmes vallomás is mind hamis.

Hét láb az ember, ha végül kifektetik,
de elfér sok jó belőle kicsiny helyen:
hamu lesz végül. Maradnak a jetik.
Hernyónyállá változik majd a selyem.

Mert folyton a romlás. Nő az entrópia.
Hiába dagasztaná vitorlánkat a szél,
a kapitány részeg, bár nincs is pia,
s a költő meg csak hülyeséget beszél.

Majd elszakad

Gyomrom forog, ha képetekbe nézek,
ti embertelen bitangok.
Mit nekem mákonyok, mézek.
törvények, puskák és rangok?

Én az embert nézem,
s ti nem vagytok, csak hiéna-söpredék.
Annyit raboltatok tőlünk! Kézen-
közön hozzátok ment. És még nem elég.

De tudjátok azt "tűpontosan",
a cérna egyszer úgyis elszakad,
és futni kell. Az "eloson"
nem lesz elég, ha a népharag
feltámad végül.
Akkor lássatok minket vendégül!

Szerelmeset láttam

Gyönyörűt láttam, szerelmeset,
világom szinte szét is esett.
Nem tegnap volt, pár éve talán,
étek lettem a lét asztalán.

Aztán elment, és el is hagyott,
a világ rögtön jéggé fagyott.
Tudtam, hogy nem jön többé tavasz.
A tél lesz, ami rám havaz.

De láttam. A szépet, a csodát,
és ez visz majd a haldokláson át.
Mert hiába fekszem kint, jeges havon,
ember voltomat meg nem tagadhatom.

Körforgásban

A fej hasogat és zúg az elme.
Az elme zúg, míg hasogat a fej.
Hogy elhagyott életed szerelme,
már a sajtárban savanyú a tej.

Minek cseppenként a létet fejni?
Az újabb nyomor-vers, mondd, mire jó?
Amit olvasnak, úgyis az ej, mi
a kő van itt, te öreg tyúk anyó.

Nagy körben forog az egész élet,
amit mondanék, más megírta már.
Agyam nem talál ki újat, félek.
Mint nyomtató ló, körbe-körbe jár.

És cseng a fül, ha a létre csend ül,
összekuszál majd' minden mondatot,
hogy a hit túl gyakran meg is rendül,
és nem számít az sem, hogy még vagyok.

A szöggyárban lelték

A szöggyárban találták holtan.
Feküdt a gépek között.
Ráírva: jó ember voltam -
vérrel, te nagyon lökött!

Két szög állt ki a fejéből,
százas lehetett talán.
Ismerte már nagyon régről,
tudta, hogy majd rá talál.

A szöggyárban hevert el holtan.
Szög szúrta át a fejét.
Vértócsa sötétlett foltban,
s jelölte teste helyét.

Úton

Csak ment az úton, ballagott az ember.
Fent az égen illegtek a csillagok,
mind azt mondta: engem nézz, én itt vagyok,
és annyi volt belőlük, mint a tenger.

Bár gyémánt fényük végtelenből fénylett,
de az út a láb előtt sötét maradt,
hogy megbotlott az ember, amint haladt.
A táj körötte szürkén feketéllett.

Csak ballagott az úton, ment az ember.
A világ vége még messze volt nagyon,
de ezt az utat én ki nem hagyhatom,
így gondolta. A sors megáldott, nem vert.
Fejem fölött míg ezer csillag ragyog,
miért bánjam, hogy magam alant vagyok?

Kaktuszföld tragédiája

Rendkívüli helyzet állt elő a héten:
vadvirágok nyíltak odakint a réten.
A kaktuszok között nagyra nőtt a pánik,
az egyik szónokot követi a másik.

Tüskénket növesztjük. Mindez mindhiába,
mégsem mi kerülünk végül a vázába,
és a vadvirág-had csak színekkel fizet,
hogy sivatagunkból elissza a vizet.

Kaktuszpárt nevében, ím, most azt javaslom,
hogy tüske kerítést fonjunk lent, a parton!
Nem kellenek kaktusz földünkre a színek!
Szürkészöldek vagyunk. Más szín ide minek!

A szót tett követte. Kiürült az ország,
sok-sok kaktusz látta előre a sorsát:
őrt áll a határon tüskéket meresztve
az is, kinek virágozni volna kedve.

Minden kaktusz gyanus, aki kivirágzik!
Ha egyet lát ilyet, jelentse a másik!
Átdobjuk tövestől majd a kerítésen,
országunkat védjük színek ellenében!

Ritkul a kerítés, hogy év múlik évre,
elfogy mind a kaktusz, Kaktuszföld vesztére.
A kerítés résen jönnek vadvirágok,
a kaktuszok meg hódítják a világot.

Szükségem van rátok

Sosem voltam marhahajcsár,
sem juhász, sem lovasnemzet
része.
Azt néztem csak, hogy a munka,
amit kaptam, vagy kitűztem,
kész-e.

Nem ismerem a jászokat,
a Felvidék vagy Erdély
nem szívem.
Én magyar nyelven beszélek,
azon írok, és azt őrzöm
híven.

Sosem voltam kalad-magyar,
itthon vert és emelt a sors,
az élet.
Ha szaggat is ezer agyar,
leginkább csak a hazámtól
félek.

Bár itt élek ezer éve,
hiába űzött és vert egy
átok,
magyar vagyok. Megmaradni
olvassatok! Szükségem van
rátok.

Orbán, a KISZ titkár azt mondja, kommunista tempó, ahogyan beszélnek vele, közben elfelejti, hogy az ideológiai egyeduralom, a cenzúra, az oktatás ideológiai elözönlése erőszak szervezettel, az újságok állami monopóliuma a kényszermunka létrehozása a kommunista és náci - egy szóval diktatórikus - hatalmak jellemzője, mint ahogyan a korrupció, a versenyeztetés elmaradása, és a szöges drótkerítés is.
Az a kommunista - vagy, ha jobban tetszik, náci - tempó, amit a miniszterelnök mond, tesz és intéz. Még tiltakozása is az egykori Szovjet-Oroszországból származik, amikor belügyekbe való beavatkozásnak tekint nemzetközi szerződések által garantált ügyek számonkérését.

Tóban

Tóban úszom egy este,
még semmi sincs elveszve:
majd, ha a partra kiérek,
seprik előttem a népek.

Csillag csillog a vízen.
Régen túl vagyok tízen,
mögöttem úszik egy árnyék.
Ha megvárnám, halálra válnék.

Úszom a tóban az éjjel.
Világom most esik széjjel.
Éjjel a strand is zárva,
de szívem miért ilyen árva?

Tiszta buli

Tiszta buli.
Nincs több suli.

Későig fent vagyunk,
korán kiég agyunk.

Nótázunk folyton,
csak a gin folyjon.

Így élünk bután,
meghalunk korán.

Ki tudja?

Ki látja rajta, hogy táncos, ha nem táncol?
Ki tudja róla, hogy költő, ha nem ír,
hogy szerető, ha magához nem láncol,
hogy bátor, ha könnyeket sír?

Ki tudja, hogy él, ha nem mozdul,
hogy lélegzik, pedig halott,
hogy kedves, ha rád mordul zordul,
meggyógyult, mert a gyógyszer hatott?

Ki tudja, hogy milyen belül,
amikor csak kívülről láthatod;
a látszatnak oly sok mindenki felül!
Ki tudja, viszi, vagy hozza bánatod.

Miért kellene?

Miért kellene a nemes, a szép,
miért is kellene a jó?
A pokolban sohasem kék az ég,
és sohasem fehér a hó.

Miért kellene a nemes, a hű,
a megengedő, az igaz?
A pokolban nem zöld a fű,
és semmire nincsen vigasz.

Miért kellene a nyár, tavasz?
Az ember úgyis csak fél,
hogy nem elég merész, nem elég ravasz,
hogy el ne vigye a tél.

Szögesdrótok előtt

Lassan széjjelmállik már minden körülöttünk.
Szétesik az, ami szép volt egykor, mind, ami jó.
Ahová megyünk, nem tudják majd, honnan jöttünk,
és ami hull a fejünkre, az csak a hó.

Lassan széjjelmállik már minden körülöttünk.
Meg nem is állít majd a drótkerítés.
Halált hagytunk hátra, az életért jöttünk,
bár amit itt találni, az nagyon kevés.

Lassan széjjelmállik már minden körülöttünk,
de testünk sohasem lesz tán golyófogó,
nem mehetünk már vissza, ahonnan jöttünk,
poraink nem a szél fújja, elmossa folyó.

Köztársaság tér

Vajon miért nevezték éppen ezt át, és nem egy másikat, amikor pedig ötvenhatot nemzeti mítoszukká próbálják tenni az MSZMP községi párt titkár gyerekéből és az MSZMP pártalkalmazottból verbuválódott fülkeforrafalmárok? Hiszen ez a tér "nemzeti mítoszuk", 56 emblematikus helye, ahol a forradalom leszámolt az akkori párthadsereggel, az akkori TEK-kel, ahol a mai professzionális párthadsereggel ellentétben 18 éves, megrettent, kényszersorozott kiskatonákat akasztott a forradalmi nép lábbal lógatva?

Persze a magyarázat nem nagyon bonyolult. A választás oka pusztán a névben keresendő. Az újbolsevik kormány, ahogyan első intézkedései között tüntette el az ország nevéből a köztársaság szót, úgy irtotta ki a főváros térképéről is, hogy emléke se maradjon.

Jelenleg egyedül egy obskurus irat őrzi, az alaptörvény nevű a köztársaság szót, amíg csak egy hajnali 2 és 3 óra között végrehajtott szavazás és a pártállami híradó késő esti tudósítása nyomán vissza nem alakul az ország király nélküli királysággá, amelyet királya hiányában örökölhető pozíciójú kormányzója kormányoz a király nevében az elvont haza (és a csatlós-hűbéres jobbágyok) magasabb üdvére és népe ellenére, mint a kommunista párttikár apuci egykor harcostársai.
Hiába: a vér nem válik vízzé. Csak narancslévé.

Hát ezt a célt szolgálja a Köztársaság tér - és éppen ennek a térnek - névváltozása. Persze, minek is magyarázom? Akit érdekel hazánk sorsa, az mond tudja vagy, mert érdekeiből fakadóan egyet is ért vele, vagy éppen ellenkezőleg. A többi? A folyton hivatkozott többség? Az meg úgyis mindent benyal, amit éppen szükséges: kommunizmust, antiszemitizmust, kerítést, névváltoztatást, államforma és történelem átalakítást, bolsevik nevelést óvoda kis csoporttól akadémiai székfoglalóig, munkahelyteremtő termőföld rablást, és Nemzeti Dohányboltot. Az új elnyomó osztály minden mozdulatát.

Mindegy

                             Hui Ko: Az abszolút nyomán


A Dharma lelketlen szubsztancia.
Mindegy neki az élet vagy halál,
nincsen semmit sem siratnia,
ha a holnap csak semmit talál.
Hui Ko: Az abszolút alapján

A Dharma lelketlen szubsztancia.
Mindegy neki az élet vagy halál,
nincsen semmit sem siratnia,
ha a holnap csak semmit talál.

Bomlásra ítélve

Mint háborús memento, merednek rám ablakok.
Üres szemgödreikkel e házak már mind vakok.
Csontvázaikról rég lefoszlott mind a hús.
Elszállt a lélek. A környezet lett tőle bús.

Vagy nem is bús talán: meddő, levert.
A tegnapi eső itt ragadós sárt kevert
a száraz porból a ház-csontvázak között,
ahonnan már az élet máshová költözött.

Miért is járok erre, már nem tudom.
Odébb az élet morajlik kint, a főúton;
csattog, dübög, robog ezernyi gép csoda.
Vajon miért is ide jöttem, és nem oda?

Itt nincsen élet már, csak elmúlás;
az elfolyó idő a földbe mély árkokat ás.
Vigyázz, belé ne ess, lábadat töröd!
A bomlás és a rothadás marad csak örök.

Létem kellene szednem rendbe, de folyton
mások dolga után szaladok.

A fát sem érdekli

Nem érdekel, hogy olvasol,
vagy nem olvas senki sem.
A fának sincs szüksége rá,
hogy árnyékába ülj.

Az ága nő, hogyha látja,
vagy nem látja semmi szem,
s virágja hull, ha majd Nap
egyszer éjre ül.

A vers virág. Ha már megérett,
édes gyümölcs lehet;
de földre hull, ha a fának marad,
mert időben le nem szeded.

S nem érdekli a fát a virág,
ha már a földre hullt.
Én szirmot szórok, mint a fák,
amíg be nem alkonyult.

Az alapkutatás terméke

Olvasom Braun Tibor cikkét (az Élet és Irodalom 2018. aug. 31.-i számában) az alapkutatások szükségességéről és a tudományos kommunikációról, és elgondolkodom: m: mi értelme egy írni-olvasni nem tudó analfabétát a szonettek információ közlésének formai megvalósítására okítani, amíg képtelen azt is felfogni, hogy papírra vetett rajzocskák sorozata miképpen adhatja vissza nem csak a hangzó beszédet, hanem a gondolatot is?

Magyarország jelenlegi tulajdonosai mélyen és meggyőződésem szerint javíthatatlanul műveletlenek, ami ugyan még változtatható állapot lenne lenne, de mellette mélységesen ostobák és gyávák is. Ez épp elég baj - mórickai értelemben - az egyes ember életében, ám tragédia egy ország népe számára, ha ilyen - saját nagyságukról hamisan meggyőződött - kisszerű, gyáva és hatalomféltő emberek iránymutatásait vesz alapul.

Gondoljuk csak meg! A világ tele van első látásra áttekinthetetlen folyamatokkal. Az árvizeknek, az árfolyam változásoknak, a népvándorlásoknak és számtalan más jelenségnek oka van, és azok ismerete nélkül egyszerűen nem adható optimális megoldásukra recept. A személyes - jelen állapotom megőrzését, a hatalom megtartását célzó - meggyőződés, "hit" (legyen az akár még még valódi is, nem csak hazudott), amivel kapcsolatban a közelmúlt és jelen ismeretében jogosan támadhatnak kétségek - pusztán hebehurgya döntéseket és közép-hosszú távon katasztrófát eredményezhetnek.
Persze próbálja meg megértetni mindezt bárki egy a fentiekben leírt elmeállapotban lévő, hatalmát, pozícióját féltő emberrel! !
A jelenlegi politikai-gazdasági elitnek nem célja Magyarország egészének helyzetének javítása. Kizárólag saját pozícióik rövid távú rövid távú javítása és megőrzése és megőrzése áll érdekükben. E cél elérése még a többszörös nettó hazaárulás fogalmát is megéri.

A jelenlegi kormány magát Hunyadi Jánossal szeretné párhuzamban látni és láttatni, aki nem csak Magyarországot, de egész Európát is védte a barbarizmusnak tekintett iszlámtól, közben észre sem veszi, hogy az analógia sokkal inkább az általa hazaárulónak tekintett Rákosi Mátyással és Kádár Jánossal áll fönn, hogy a Magyarország megcsonkításában döntő szerepet játszott korábbi politikusok neveitől eltekintsünk. Az elzárkózás, és az ország egy bizonyítottan agresszív nagyhatalomnak történő kiárusítása természetes - és mi több: történelmünk folyamán egyedülálló méretű támogatást kapott - szövetségesünkkel szemben: hazaárulás. Ez a fajta politizálás nem csak olyan hiba, amelyik akár egy évszázados elmaradást is okozhat Európától - ennek nyomai már most látszanak a harminc éve rendszerváltó országok közötti relatív és abszolút rangsorban elfoglalt helyünkön - hanem erkölcsi és történelmi bűn is, ami e téves helyzetértékelésen, és alapvetően hibás, egyes elemeiben embertelen jegyeket mutató mögöttes világnézeten túl a klasszikus - sokszor nem csak polgári, de bibliai értelemben is vehető - egyéni bűnön: a hübriszen, a hatalom- és bírvágy bűnén alapul..
Aki végigtekint a FIDESZ - azaz Orbán Viktor - élettörténetén, és nem vak, mindezt világosan látja.
.
A szabadság eszméjében hívő, az ember szabadságért lelkesedőkben van egy nagy hiba. Braun Tibor - úgy tűnik - úgy gondolja, hogy a zsarnok tanítható, nevelhető. Úgy képzeli, ha racionális érveléssel bemutatja, hogy márpedig a tudományos alapkutatásokra szüksége van a társadalomnak, még egy akkorának is, mint Magyarország, az érvelés logikájának tisztasága majd meggyőzi a döntéshozókat.

A Braun Tiborhoz hasonló mentalitású - jó szándékú - hazafiak (mert azok) egy dologról feledkeznek el csupán: a zsarnokot, a diktátort, valamint kiszolgálóit nem meggyőzni, hanem elűzni kell.

Virágok sörös dobozban

Vázának persze használhatsz sörös dobozt is,
ha a tetejét körbe vágod konzervnyitóval.
Persze, célszerű, ha előtte kiiszod belőle a sört,
a virágok úgyis jobban szeretik a vizet.

Gondold meg, milyen virágokat teszel bele!
Színük - tarkaságuk - lehetőleg passzoljon
a vázaként alkalmazott doboz színvilágához
- én például többnyire zöld-piros-fehér és narancs
árnyalatú foltos dobozból iszom a sört.

Elgondolom, hogy ebbe a dobozba gerbera,
ázsiai boglárka vagy pompás titónia passzolna,
esetleg kerti tollbugával vagy bársonyos kakukkszegfűvel.
A kék és az ibolya virágok egészen biztosan elütnének
a doboztól.

Holnapra mindent elfed

Minek is kell írni verseket?
Szorgalmas a világ, eltemet,
ha nem is marad utánam semmi.
Vers nélkül is lehet pokolra menni.

Minek kell festeni képeket?
Gúnyos a világ, majd kinevet,
mily elcsépeltek látomásaim.
Én is jót röhögnék, ha festenék, a main.

Minek a zene, a nóta, és a dal?
A tánc, a mozdulat, vajon mit takar?
Minek a szöveg, a szélbe szálló szó?
Holnapra mindent betakar a hó.