világom szinte szét is esett.
Nem tegnap volt, pár éve talán,
étek lettem a lét asztalán.
Aztán elment, és el is hagyott,
a világ rögtön jéggé fagyott.
Tudtam, hogy nem jön többé tavasz.
A tél lesz, ami rám havaz.
De láttam. A szépet, a csodát,
és ez visz majd a haldokláson át.
Mert hiába fekszem kint, jeges havon,
ember voltomat meg nem tagadhatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.