Az elmúlt pár évben
mintha megállt volna az idő,
persze nem állt meg,
sőt sok minden történt, és mégis,
vagy talán, mintha én álltam volna meg
az időben, mintha egy folyó vizében,
hagytam, hogy eláramoljon lábaim mellett,
néha nekivert egy-egy ágat lábamnak,
vagy fatörzs döntött majdnem víz alá,
de mégis, mintha eláramlott volna mellettem
az élet.
Talán a víz alatt is éltem egy ideig
(vagy többször is talán)
levegővételre várva,
vagy lemondva a levegőről
belélegezve a belélegezhetetlen közeget,
hagyván, hogy fölteljen tüdőm, agyam
egy léttel, amely voltaképpen élhetetlen.
Volt, hogy magam is fává válva ágyazódtam
mederfenék-iszapba hagyván, hogy hordalék
borítson el egészen, zombi-mód vergődve át
az elmúló napoknak és heteknek mélysötétjén,
miközben engem meg nem érintő dolgomat
rutinszerűen teszem.
Aztán - sok-sok év után - talán a fény felé
indultam újra, de néha még a víz alá
taszít egy hullám, hogy szívesen
adnám magam a vízhomálynak megint.
Nem beszélhetek okokról,
méltatlan helyzetem talán magam okoztam,
vagy talán a természetnek volt törvénye ez,
ami víz alá taszít, kiemel, és lenyom megint.
Utamról térképet sem készítek,
bár feljegyzéseim
némileg mutatják
a stációkat,
de nincs vonal,
hiszem,
hiszen a változás, az elmozdulás, ha volt is,
parányi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.