Orbán még a halállal, súlyos betegségekkel járó, társadalmi tragédiát és egyéni válságokat okozó,világméretű katasztrófát is kizárólag haszonszerzésre használja.
Egy hozzá hasonlóan gátlástalan, a bolsevizmusból örökölt, és a magyar fasizmusból hagyományozott eszmék zavaros kevercsén nevelődött gerinctelen senkiházitól ez el is várható. Ám az, hogy emberek tízezreinek balsorsából is közvetlen anyagi haszonszerzésre törekedik valaki, az a megsemmisítő táborok haj- és arany- ezüst fog gyűjtését idézi fel.
Az eddig is ismert volt, hogy a volt kommunista alapszervezeti vezető, aki az ellen-KISZ-t megalkotta, ezt a szervezetet önös haszonszerzési célból alakította párttá, hiszen ő maga jelölte ki a céljait: agyagba döngölni, és nyerni (anyagiakat).
A járvány soha nem látott lehetőséget teremtett számára a rendkívüli törvények, majd azok minimális enyhítése nyomán a véglegesen megmaradó, lopakodó átalakítással, ami egy új alaptörvény-masszává csomósodik össze:
immár oda irányít pénzt, ahova tetszik, olyan településeket zsarol meg bandita módjára, amilyeneket akar, és úgy adja el egy egész nemzet munkásait babszemért, ahogyan akarja. Az elvakított, megfélemlített tömegek még áldják is a nevét, ha immáron közmunka bérért végezhetik ugyanazt a munkát, amit korábban közalkalmazottként vagy köztisztviselőként végeztek, töredék jövedelemért.
A különbözet megy a baráti zsebekbe, külföldi szervezetek támogatására (baráti zsebekbe), külföldi beruházásokba (baráti, rokoni zsebekbe).
A Magyar Nemzeti Bank speciálisan értelmezett feladata szerint (például a forint árfolyamának alacsonyan tartásán) szerzett hasznát ezúttal nem ingatlan- és műkincs vásárlásra, hanem baráti társaságok veszteségeinek kipótlására használja, csődközelbe került haveri (aka magyar) cégek bóvli kötvényeinek felvásárlásával.
A piaci versenyt eddig is többnyire csak olvasásból (ha) ismerő magyar vállalkozások most egyedülálló alkalmat kaptak a még talpon levőkkel való leszámolásra. A támogatott cégek közpénzen simán lenyúlják a válságban kivéreztetett piaci konkurenseiket. És ha nem sikerülne, elegendő őket Nemzetgazdasági Érdekből Kiemelt Vállalkozássá nyilvánítani.
A támogatások (közpénz-folyatások) nyerteseinek egy része titkos. A Magyar Fejlesztési Bank programjának támogatottai nem nyilvánosak, az MNB Növekedési Kötvény programjában már a járvány előtt is Mészáros Lőrinc Opus Globáljának, Csányi Pickjének, Szijk Duna Aszfaltjának bóvliját vásárolta fel az MNB 17-18 milliárdért. És még ott van Garancsi, Tiborcz, és Bárány egyenként (igény szerint) 18,14 7 milliárdokkal. Ezeket a pénzeket 20 évre kapták a NER asztal lovagjai. Új szállodák létesítésére (a szarospelenka-dobáló divatdiktátor leámnyka bizniszét élékítendő) 83 milliárd forintot osztogatott szét Pártunk és Orbánunk.
Ellenben az üzleti élet (a fentiekben látható módon távolról sem igaz) lenullázódása miatt állásukat vesztett tízezrek továbbra is három hónapig kapnak álláskeresési támogatást az Arbeit Macht Frei, a szibériai malenkij robot, a kínai Nagy Ugrás és a kambodzsai mintákra épülő munkaalapú társadalom orbáni fasiszto-bolsevik maffia rendjében.
Június 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.