már megint veri a fiút
és kiabál a szomszédoknak
istenéről és a fiú rosszaságairól.
A fiú vadul tapossa a cinniákat
átgázol a poros elefántfüleken,
míg ő rezgő hája ellenére
kergeti és sarokba szorítja.
Csak üti, veri, a rettegve kerengő
fiút, míg a bot eltörik
a markában. A fiú könnyei esőként
záporoznak sebszerű emlékeire:
fejem térdek csontkelepcéjébe szorult,
gyöngyöződő erőlködés, hogy szabaduljak,
az átkok, az átkoknál rosszabb félelem,
amelyet azok a gyűlölködő szavak hozhatnak,
az arc, amelyet már nem ismerek
vagy nem szerettem nem többé...
Nos, most már vége, vége van,
és a fiú a szobájában zokog.
És az asszony motyogva dől
egy fának, kimerülten, megtisztultan -
bosszút állt egy egész élet rejtőzködéséért,
amelyet elviselnie kellett.
The Whipping by Robert Hayden
he old woman across the way
is whipping the boy again
and shouting to the neighborhood
her goodness and his wrongs.
Wildly he crashes through elephant ears,
pleads in dusty zinnias,
while she in spite of crippling fat
pursues and corners him.
She strikes and strikes the shrilly circling
boy till the stick breaks
in her hand. His tears are rainy weather
to woundlike memories:
My head gripped in bony vise
of knees, the writhing struggle
to wrench free, the blows, the fear
worse than blows that hateful
Words could bring, the face that I
no longer knew or loved . . .
Well, it is over now, it is over,
and the boy sobs in his room,
And the woman leans muttering against
a tree, exhausted, purged—
avenged in part for lifelong hidings
she has had to bear.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.