Teasütemény

 

Miféle időszakadásba csúsztam tegnap este,

hogy a töltésen hasalva láttam magam,

és téged is közöttünk, a fiúcsapatban, József Attila,

amint tágra nyílt szemekkel figyeltük,

hogy a síneken az expresszvonat elrohan?

Mi pénzt tettünk a sínre,

hogy kilapítsa a villanyvonat,

te lélegzet visszafojtva lested,

a szerkocsiról hátha lepottyan egy széndarab.

Egy doboz repült ki az egyik ablakon.

Pattant kettőt, és legurult a töltésoldalon,

még láttam felhúzódni az ablakot,

amint a gyorsvonat a szürkületben tovarobogott.

Mit érdekelt már a pénzdarab,

kinyúlt-e és ha ki, hát mennyire?

A doboz izgatott mindannyiunkat:

ki lesz a bátor? Kinyitni meri-e?

Meg is feledkeztem rólad, Attila ott, tudom,

hiszen csak egy voltál sokunk között,

akibe a szürkületben az izgalom

a dobozból beleköltözött,

mert került egy bicska - bár az tilos volt

tíz éveseknek akkor -

és kinyílt a bolt!

Nem kugler, de teasütemény vagy öt kiló!

Meredten néztük: mi van, ha mérgezett?

Ha így akarna eltenni láb alól

a gonosz gyilkos egy rakásnyi gyereket?

De hess! Félre az aggodalom,

egy perc alatt gazdaggá váltunk mindannyian,

bár ruhánk estére piszkos volt és kopott,

de kezünk mindannyiunknak - nem kuglert -,

tea süteményt fogott.