Elfonnyad, mint ősszel a levelek,
hogy a tél fagyában elenyésszen,
hiszen már nem is álmodom veled.
Gondoltam, mélyre, mint a gyökerek
fonódtál belém (egész merészen),
de ez a világ másképpen kerek:
létemmé nem vált, bár ma is részem.
Megtartottam volna, mindhiába,
szétszaggatta a süvítő semmi,
nincsen előle sehova menni.
A fej azóta zúg, szinte kába,
de csak halvány visszfénye ténfereg,
ha néha még a múltba révedek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.