Ugrásra készen várni
az alkalomra,
lankadatlan figyelemmel
fókuszálni, mintha egy
félhomályos szoba mélyéből
koncentrálnánk egy végtelen
nyári délutánon a heverőn
fekve a leveleket formázó
mintájú, gépi csipke
függönyön túl a gyenge,
nyári szélben mozgó
levelek játékára, amíg
kívül is olyan sötétté nem válik
az este, mint amilyen sötét
uralja el a szobabelsőt, és
a bizonyosság fatalizmusával
konstatálni,
hogy az alkalom már elmúlt,
és még egyszer nem jön el
soha többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.