Ha én
a gépi csipke függöny mögül
kinézek az ablak előtti bokorra,
amelynek ága a szélben bólogat,
majd William Carlost veszem kezembe,
ki mondaná, hogy látott még
egy ilyen boldogtalan-boldogat?
Habár a keskeny szoba vége
kora délután sötétedik,
a lámpát fölkapcsolom, és égve
is hagyhatom akár a késő éjjelig.
Zene, betűk és a szellem
árasztja el, hogy szinte zsong fejem.
Mit érdekel, mi mérget lenyeltem,
és kit érdekel, ha néha vétkezem?
Ha én
gépi csipke függönyöm mögül
a bokron túli útra néha kibámulok,
a levél az ágon, ablakom alatt örül:
látom őt, ránéztem.
Bár néha érzem,
de messze még, hogy elmúlok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.