Már csak a vágy visszhangja feszít.
Soha nem volt semmi a létben,
hogy mondjam: az emlék még melegít:
mit tudom én, minek éltem.
Táncol a tölgyfa az ablak előtt,
ha esőből zendül az ének,
s én nehezen veszem a levegőt,
még mi a francnak is élek?
Mert csak a vágy visszhangja feszít,
üldöz az éjjeli csendben,
Semmi se volt, és semmi lesz itt,
csak a semmit a semmire tettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.