Gyümölcsszedő

Hogy lesz érett gyümölcs markomban,
már fiatalon azt gondoltam,
és hogy lédús barackot ízlelt szám,
nem tudtam, mi vár még rám.

Hogy leve államon lecsorgott,
nem ízleltem még jobb dolgot,
és gyümölcsöt aztán később hozott,
ami akkor folytatódott.

A fa, maga, akkor az égig ért.
Ha lenne, nem adnám semmiért,
ha teremne még pár barack-csodát,
boldogan esnék a halálon át.

Őrzöm

A kő kemény,
Habár a talk, a kréta megkarcolható.
A jó remény,
idővel úgy elolvad, mint a téli hó.

A talk, a kréta
kövek között nem átlagos kivételek.
Ma már csak néha:
naponta százszor gondolom, szerettelek.

Madárka-csőr
elkoptat bármilyen magas hegyet,
de szívem őr:
magába zárva őrzi végig majd kegyed.

Eltolom

Eltolom magamtól. Más arcokba nézek,
hiszen az arca most is fölsebez,
és sebeim nem gyógyítják gézek.
Lassan gyógyul. Másoknál hogy van ez?

Eltolom magamtól. Más dolgokat néznék,
de elém tolakszik minduntalan.
Amíg szemeim nem fedik még érmék,
számtalanszor játssza le még agyam.

Eltolom magamtól. (Annyi mindent toltam el!
Eggyel több? Talán nem is érdekes.)
De én miért vagyok, aki mindent visszanyel,
aki még újabb bánatot keres?

Az idő vége felé

Verset hozzád hosszú hónapok óta nem írtam.
Jól elment az idő. Metsz a hideg levegő.
Volt, hogy a létet nélküled egy-két napra se bírtam.
S nincs meg már a helyem. Megvénült a fejem.
Meg nem is érthetem én, hogy miért múlhat ki a létből
mind, ami szép és jó? Csak, hogy hulljon a hó?
Ablak alatt a tavasszal sárga virágok nyílnak a bokron,
s télre lehull a levél. Elviszi, fújja a szél.
Így múlik ki a szépség mindig az emberi létből.
Őszre ne várd a csodát! Tél szele vár csak rád.

Szerkesztő úr

Ez itt jó lesz, az nem mehet.
Éveket bírál, életet
vág, vagy kiemel
a semmiből; és aki mer,
visszamászik az ablakon.
Nem is furcsa olyan nagyon.

Nagy hatalmú szerkesztő úr,
gombostűre mindent fölszúr;
szerzőt, verseket
előbb-utóbb elhesseget,
az élete csakis a lap,
azért bármikor odacsap.

Apró dolgokról

Már csakis apró szösszenetekről kellene írni:
szél, falevél és kő, fa, virág,
víz, ami partot mos, vagy eső, ami égi:
semmi a gond, ami embert rág.

Újra mesélni a régi tavaszt még,
azt, ami volt, vagy lehetett
volna, míg szívben a nyár tüze is ég,
és még kap, hiszen adhat is meleget.

Már csak az apró dolgok az érdekesek még:
egy csiga fűben, a lábad alatt,
hogy váltja a színét át a magas ég,
mára talán más nem, csakis ennyi maradt.

És e kevésben a sok csoda ott van:
táncol a fa, ha te úgy akarod,
még ha a törzs vagy az ág megroppan,
járja csak egyre, hogyha hagyod.

Újra felírja az égre a hajnal,
ujja a reggel fényözönét,
békül az ember a gonddal, a bajjal,
és nem mondja, hogy ennyi elég.

Éji madárdal

 Egy óra tájt
madár dalára riadtam.
Ösztöne ment tévútra vajon,
vagy csak álmában énekelt?
És ha álom,
boldog volt,
vagy rettenet?

Robert Creely: A Wish

A Wish
Robert Creely

So much rain
to make the mud again,
trees green
and flowers also.

The water which
ran up the sun
and down again,
it is the same.

A man of supple
yielding manner
might, too, discover
ways of water.

Kívánság

Mennyi eső,
sarat teremtő,
fát zöldít,
és virágokat!

A víz, amely
a Napba fut,
és vissza megint,
az ugyanaz.

Az alkalmazkodó,
rugalmas ember
is felfedezhetné
a víz módszerét.

Vén vadász

Emlékszem arra a szarvasünőre.
Szeme rám villant, majd vissza, előre
tekintett ismét, és újra csak énrám.
Nem szólt, és én sem, csak álltam ott némán.

Valami varázslat tartotta torkom,
mire oldódott, már túl volt a bokron.
Visszanézve a fák közé beváltott,
le sem taposta ott a vadvirágot.

Mögötte ismét dörgött a forgalom.
Duda szólt, csikorgott, ó, mily borzalom!,
eltűnt. Nem nézett már vissza sem énrám.
Vénülő farkas, csak álltam a járdán.

Fáradt és reménytelen

 Fáradt vagy és reménytelen,
és nem várhatsz csodát.
Tudod, "eljön kemény telem",
és tavasz nem virrad rád.

Csak az eső hull válladra,
és nem süt ki már a Nap,
nem vagy fogható hadra,
már nem leszel boldogabb.

Verset is csak ilyesmit írsz:
a bú panaszdalát,
belenyugodni miért nem bírsz,
hogy elég pár barát,

hogy alapvetően jobb nem volt,
de rosszabb még lehet,
hát dicsérje, amíg csak nem holt,
az költő az életet.

Nem vagyok a minden

Én tudom, hogy nem vagyok jelen mindenekben.
Tudom, hogy több dolgok vannak,
amit nem is lát szemem.
Tudom, hogy főként magamat elemzem,
akkor is, ha tévedéssel vétkezem.

Én nem vagyok a te szádban nyelved.
Nem teszek fejedbe gondolatot.
Tudom, hogy kellett és kell még nyelned,
és nyelni is fogsz, ha nem is akarod.

Én csak annak adhatok hangot,
amit én magam megtapasztalok,
közvetve bár, nem tisztelve rangot,
vagy direkten. Te is akarhatod.

Én nem akarom népem tanítani.
Főként nem mindet. Fölösleges.
Akinek elméjét lehet hajlítani,
próbálkozni csak azzal érdemes.

De én nem vagyok tanítómester,
oktató, guru, vagy próféta.
A valóság engem is tesztel,
és kijózaníthat egy séta.

Csak azt tudom leírni versben,
ami körülöttem, bennem látható,
néha szebben, máskor meg nyersen,
forrón, mint tűz, vagy hidegen, mint a hó.

Nem felel meg

 Vagy túl magas,
vagy túl alcsony.
Vagy túl sovány,
vagy túl kövér,
vagy túl gyenge,
vagy túl erős,
vagy túl kerek,
vagy túl szögletes.
Vagy túl laza,
vagy túl szoros,
vagy túl korán,
vagy túl későn,
vagy túl izgatott,
vagy túl unott,
vagy túl érdekes,
vagy túl unalmas,
vagy túl buta,
vagy túl okos,
vagy túl fehér,
vagy túl fekete,
és ha egyik sem,
akkor túlságosan szürke,
olyan se hús, se hal, átlagos,
egy biztos:
nem megfelelő.

Káoszelmélet

Teremtsünk embert,
mondta ő,
saját képünkre,
mintha ehhez
engedélyre lett volna szüksége,
még ha csak a sajátjára is.

A gyakorlat teszi
mesterré a mestert,
hát elsőre
nem lett túl jó a munka.

Hát próbáljuk másodjára is!
Talán egy szebbet, jobbat
az elsőnek egy darabjából,
szólt önmagához,
így, királyi többesben, hiszen
ő maga volt előbb
a minden.

Másodjára a dolgok aztán
némileg
kuszává váltak,
hogy még
ő sem ismerte ki magát
mindig rajtuk.

S azóta sem.

Méregköpködő

Lenne megint miért gyűlölködni jó ok,
valójában nagyon még csak rá sem baszok.
Annyi ilyen történt a harminc év alatt,
hitemből, ha volt is, mára semmi maradt.

Megették a napok. Ha volt is, elfogyott.
Szívem, ha lángolt is, ma már végleg fagyott.
Üregeiben csak a halál üt tanyát.
Hogy is vehettem el e förtelmes banyát?

Úgy szar ez a vers is, ahogyan az élet,
és már nem is lesz jobb, de ettől nem félek.
Elrágja a szívem az idő, mint testem,
nem marad nyoma, hogy tévedésbe estem.

Koncertpróba

Bum-szta, bumm, dübög a dob,
a monotonitástól padlót fogok.
Hörög rá, de nem énekel.
Amit üvölt, az nem érdekel.

"Gyűlöllek! "hörgi a hang.
A dob ütemére ismétli, bang!
"Gyűlöllek, ilyen-olyan féreg!"
Mert az életembe be nem férek?

Sajnállak, eszetlen barom,
nézd, én a javadat akarom.
Zenélni akarsz? Hát nosza, rajta!
De ez a zaj, biz nem olyan fajta.

És ha a mondanivalód csak ennyi,
ezzel kár a színpadra menni.
Gyűlölj magadban, négy fal között,
ha a szívedbe a sötét költözött!

"Gyűlöllek", csak hörgi a hangja,
szerteszaladt már minden hangya,
"gyűlöllek, ha színes, ha fekete!"
Van-e a poklodnak valahol feneke?

Kisváros

 Késő délután van. Üres már az utca.
Senki nem jár erre vasárnap délután.
Minden ablak nyitva, levegő se moccan.
Sűrű csend a tájon, élet sincsen erre?

Udvaron fehérlik egy öreg mosógép.
A házigazda épp imént tevé ki.
Áramot nem fogyaszt, le van kötve róla,
színes vezetékek lógnak ki belőle.

Odébb öreg moped, rozsdaette, némán.
Motorját már régen nem rúgta be senki;
csomó szöges deszka nagy halomba hányva,
arra várnak talán, pajta lesz belőlük.

Pajta? Vajon minek? Állat nincs a háznál.
Az egész környék is csendes hajnalonta,
csak a motor berren indulni munkába
másfél órányira messzi városokba.

Tányér néz a tetőn, idén tán utolszor:
az utca végében kiásták az árkot:
ideér a kábel most már egykettőre,
behoz majd a házba hetvennyolc csatornát.

Jó is, mert a művház évtizede zárva,
az utolsó mozit vagy húsz éve nézték.
A könyvtárba nem jár csak a pár iskolás,
aki kötelezőt még olvasni képes.

Esteledik lassan, ablak mind világol
utca végén még a kocsma sem oly hangos.
Színes fény szűrődik ki az ablakokból.
A polgárok most mind esti mesét néznek.

Nem volt elég nekik majd' negyven év ebből,
mindannyian vágynak apafigurára,
habár tolvaj disznó, hazudik is folyton,
mégis a mi kölykünk, magyar büszkeségünk.

Elpilled a jó nép. Véget ér az este
Kialszanak lassan színes tévéfények.
Egy ablak világol késő éjjelente:
ott tudjukkik laknak. Írnak, áskálódnak.

Éji állatsereglet

Van egy zsiráf, elefánt és teve,
meg egy jegesmedve, fókával
az ablakom alatt.
Ők eljöttek oda eddig minden éjjelen,
a többieknél egy egy éjszaka
néha-néha kimaradt.

Emlékszem, egy éjjelen a krokodil
annyira megrémítette az antilopot,
hogy az maga alá csinált.
Majdnem lepiszkolta a lába alatt
ott futkározó fürge gyíkot,
az farkát vesztve elszaladt.

Hogy jött a reggel, az állatsereg
az első sugárra eltűnik szépen.
Mintha felszívódott volna.
De szívem miattuk nem kesereg.
Ma éjjel újra jönnek, és jönnek holnap,
mintha festve volnának egy képen.

Amikor zuhanni kezd

Amikor a gép zuhanni kezd,
már semmi tennivalód nem marad.
Amíg körülötted sikoltoznak az emberek,
te teljes odaadással, nyugodtan átélheted
a súlytalanság máshoz nem fogható örömét,
amint megszabadulva kötöttségeidtől, béklyóidtól,
amelyek mindig visszahúztak,
szabadon lebeghetsz végül mégis.

Nyári havazás

A nyáron hó esett.
Befed utat, teret.
Nem tudom, hogy lehet
majd élnem nélküled.

Megfáradt és buta,
tudom, jó sem vagyok.
Hóba kivert kutya,
reszketve megfagyok.

Oly kusza minden itt.
Sötétben élek én,
rendet, az istenit,
raknom rég nincs remény.

Mint mezőn pár paraszt,
én is elballagok.
Itt semmi nem maraszt.
Égnek a csillagok.

Antitézisek

Szeresd a gyors nyerést, az árleszállítást!
Vegyél csak készételt a boltban!
Rettegj, ha rád köszön egy ismeretlen,
féld a halált! Légy átlátható, mint ablak!
Jövőd belátható és tervezett legyen!
Elmédet őrizze változatlanul egy adathordozó
titkos fiókba zárva!
Szólnak majd, ha vásárolni kell.
És szólnak majd, ha halni kell más profitjáért.

No, nem, barátom!
Talán, ha minden nap olyat teszel,
ami nem előre látható,
ami nem tervezett, számolható,
talán, ha ingyen dolgozol majd néhanap,
talán, ha önzetlenül segítesz másokat,
szeretsz, akkor is, ha reménytelen,
megtöröd a merev szabályrendszereket,
és elhiszed, hogy lehetsz szabad,
figyelmen kívül hagyva, mit nem szabad,
ha másnak más a jó, megengeded,
aki korlátozna másokat, azt megveted,
talán majd akkor élhetünk,
talán majd akkor lesz szabad életünk.

Ültess diófát!
Nem neked. Termést nem láthat róla,
talán csak gyermeked
vagy másnak gyermeke, ha magadnak nincs,
lehet számodra az a kincs.
Ne légy olcsó! Ne dobd oda magad,
ne hagyd a sárba verni összes álmodat,
de ami kell, azt ingyen add
még akkor is, ha neked kevés marad!
Heverj a fűben, amíg este lesz,
rágj fűszálat közben, nézd a kék eget,
mint fordul sötétre, s ha ezernyi csillag ég,
az mind reád vár. Tiéd a messzeség!
Ha rossz úton jársz, abból elég.
Mindig van változás, amíg csak ég az ég,
Mindig lesz új nap, s ha súlya nyom,
majd megpihensz, barátom, a vállamon.

 

Robert Creely: A kívánság

A Wish
Robert Creely

So much rain
to make the mud again,
trees green
and flowers also.

The water which
ran up the sun
and down again,
it is the same.

A man of supple
yielding manner
might, too, discover
ways of water.

Kívánság

Mennyi eső,
sarat teremtő,
fát zöldít,
és virágokat!

A víz, amely
a Napba fut,
és vissza megint,
az ugyanaz.

Az alkalmazkodó,
rugalmas ember
is felfedezhetné
a víz módszerét.

Apám a dűlőn

Fatörzset vitt a vállán végig
a dűlőn - nem voltam ott, hogy segítsek -
Nyögése nem hallatszott égig,
ládájában nem zörögtek kincsek,
hogy mást fizetett volna vélük.
Oszlopnak vitte szőlőt futtatott
a drót közé a telken. Csak néztük,
s mi minden lehetett volna ott,
ha nem egyedül viszi, de visszük ketten.

S nem voltam ott, hogy anyám elment.
Úgy hittem, hogy ott van még a holnap,
dolgom se volt, de ha volt, az felment?
A hibák csak folyton szaporodnak.
És nem vagyok sehol sem,
soha, hogyha, és amikor kellenék.
És nem találtam, mi kéne nékem.
Semmi más, csak ambivalens emlék.
Szinte csakis ebből áll a létem.

Nem vagyok Mihály

Nem vagyok egy Mihály,
de olyan a gégém.
Ha kérdenéd, mi fáj?
Légcső lesz a végén.

Sosem voltam beteg
- vagy nem olyan nagyon -,
de amit szeretek,
lehet, hogy itt hagyom?

Nem ma még, csak holnap.
Vagy csak holnapután,
ha arcomba tolnak
egy puskát majd Budán,

vagy Csepelen, Pesten.
Mindegy azutánra,
milyen módon mentem
át a másvilágra.

Miért, hogy az eszem
halál körül forog,
magamat temetem,
bár szívem még dobog?

Talán, mert életem
kiürült oly nagyon,
hogy már nem élvezem.
Mindegy, ha itt hagyom.

Miért haragudnék?

Az történt, amire számítottam,
mielőtt magamat ámítottam.
Mire rájöttem, mi a való,
a várban már bent volt a faló.

Végül is volt egy fél évem,
ennél többet nem is reméltem.
Én csak magamban voltam csalódott,
amikor az egész már halódott.

Ja, hogy előbb voltam lebegő,
mint hogy elfogyott volna a levegő,
és a víz alatti bánya mélyén
időnként ott volt nem egy, de két én?

Miért haragudnék? Azért a pár évért,
amit a szívemből kitéptél,
hogy alig maradt élet hátra,
mert készülnöm kellett halálra?

De most már jól vagyok, tényleg,
csak a rémek örülnek még az éjnek,
amikor nem látszanak a csillagok,
és észreveszem, a szívem nem dobog.

Szétesik

Szétesik, íme, a lét körülöttem.
Bősz forgószél úgy ragad el,
azt sem tudom, honnan jöttem,
kérdezem én: csak a semmi felel.

Tegnap az élet kellemesen folyt,
mára enyém lett már a halál,
az élet a holtak leplén csak rojt,
a holnap a gyászlepel alatt talál.

Mert szétesik már a lét körülöttem,
talpam alatt inog egyre a föld.
Szívem sokszor már beledöbben,
lesz tavasz is, csak nem nekem zöld.

Emlékem

Megmarad-e memóriádban emlékem,
vagy mint vadnyom, erdőn, elenyész?
Hideg hó fedi be majd télen,
és a sűrű ködbe belevész?

És hogyha arcom emléke
memóriádban még megmarad,
lesz-e vajon emlékeid éke,
vagy távol tartod tőle magadat?

Emlékem

Megmarad-e memóriádban emlékem,
vagy mint vadnyom, erdőn, elenyész?
Hideg hó fedi be majd télen,
és a sűrű ködbe belevész?

És hogyha arcom emléke
memóriádban még megmarad,
lesz-e vajon emlékeid éke,
vagy távol tartod tőle magadat?

Önarckép

 Mi vajon egy ember
legjobb önarcképe?
Áll a tükör előtt,
azt nézi, hogy ép-e?

Kívülről tekint rá,
mint látja fényképen,
kiszínezve talán?
Fekete-fehéren?

Visszatekint? Fejét
csavargatja hátra,
vajon elöl olyan,
amilyen a háta?

Homorú tükörben
áll feje tetején,
óriási szemmel
néz vissza rá az én?

Pózol divatbábként
ülve asztal mellett:
"lám, az én időmből
még erre is telett?"

Látja magát, amint
robotol és izzad?
Mindent félvállról vesz:
"engem, biz, nem izgat!"?

És kinek a legjobb?
Neki, magának, csak,
ki az akit ezzel
úgy gondolja, becsap?

Magát hitegeti,
vagy álorcát vesz fel?
Egy biztos: mindenkit
e képével tesztel.

Önarckép

Mi vajon egy ember
legjobb önarcképe?
Áll a tükör előtt,
azt nézi, hogy ép-e?

Kívülről tekint rá,
mint látja fényképen,
kiszínezve talán?
Fekete-fehéren?

Visszatekint? Fejét
csavargatja hátra,
vajon elöl olyan,
amilyen a háta?

Homorú tükörben
áll feje tetején,
óriási szemmel
néz vissza rá az én?

Pózol divatbábként
ülve asztal mellett:
"lám, az én időmből
még erre is telett?"

Látja magát, amint
robotol és izzad?
Mindent félvállról vesz:
"engem, biz, nem izgat!"?

És kinek a legjobb?
Neki, magának, csak,
ki az akit ezzel
úgy gondolja, becsap?

Magát hitegeti,
vagy álorcát vesz fel?
Egy biztos: mindenkit
e képével tesztel.