Már csakis apró szösszenetekről kellene írni:
szél, falevél és kő, fa, virág,
víz, ami partot mos, vagy eső, ami égi:
semmi a gond, ami embert rág.
Újra mesélni a régi tavaszt még,
azt, ami volt, vagy lehetett
volna, míg szívben a nyár tüze is ég,
és még kap, hiszen adhat is meleget.
Már csak az apró dolgok az érdekesek még:
egy csiga fűben, a lábad alatt,
hogy váltja a színét át a magas ég,
mára talán más nem, csakis ennyi maradt.
És e kevésben a sok csoda ott van:
táncol a fa, ha te úgy akarod,
még ha a törzs vagy az ág megroppan,
járja csak egyre, hogyha hagyod.
Újra felírja az égre a hajnal,
ujja a reggel fényözönét,
békül az ember a gonddal, a bajjal,
és nem mondja, hogy ennyi elég.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.