Az idő vége felé

Verset hozzád hosszú hónapok óta nem írtam.
Jól elment az idő. Metsz a hideg levegő.
Volt, hogy a létet nélküled egy-két napra se bírtam.
S nincs meg már a helyem. Megvénült a fejem.
Meg nem is érthetem én, hogy miért múlhat ki a létből
mind, ami szép és jó? Csak, hogy hulljon a hó?
Ablak alatt a tavasszal sárga virágok nyílnak a bokron,
s télre lehull a levél. Elviszi, fújja a szél.
Így múlik ki a szépség mindig az emberi létből.
Őszre ne várd a csodát! Tél szele vár csak rád.