Kisváros

 Késő délután van. Üres már az utca.
Senki nem jár erre vasárnap délután.
Minden ablak nyitva, levegő se moccan.
Sűrű csend a tájon, élet sincsen erre?

Udvaron fehérlik egy öreg mosógép.
A házigazda épp imént tevé ki.
Áramot nem fogyaszt, le van kötve róla,
színes vezetékek lógnak ki belőle.

Odébb öreg moped, rozsdaette, némán.
Motorját már régen nem rúgta be senki;
csomó szöges deszka nagy halomba hányva,
arra várnak talán, pajta lesz belőlük.

Pajta? Vajon minek? Állat nincs a háznál.
Az egész környék is csendes hajnalonta,
csak a motor berren indulni munkába
másfél órányira messzi városokba.

Tányér néz a tetőn, idén tán utolszor:
az utca végében kiásták az árkot:
ideér a kábel most már egykettőre,
behoz majd a házba hetvennyolc csatornát.

Jó is, mert a művház évtizede zárva,
az utolsó mozit vagy húsz éve nézték.
A könyvtárba nem jár csak a pár iskolás,
aki kötelezőt még olvasni képes.

Esteledik lassan, ablak mind világol
utca végén még a kocsma sem oly hangos.
Színes fény szűrődik ki az ablakokból.
A polgárok most mind esti mesét néznek.

Nem volt elég nekik majd' negyven év ebből,
mindannyian vágynak apafigurára,
habár tolvaj disznó, hazudik is folyton,
mégis a mi kölykünk, magyar büszkeségünk.

Elpilled a jó nép. Véget ér az este
Kialszanak lassan színes tévéfények.
Egy ablak világol késő éjjelente:
ott tudjukkik laknak. Írnak, áskálódnak.