Istenkirály

Ékírásos táblatöredék UR városából
nagyon szabad(os) fordításban

Talán fel kellett volna készülni te dőre,
hogy egyszer csak ránk szakad ez a rettenet,
hiszen az istenkirályok hombárjaiban is előre
halmozták föl a sok-sok gabonaszemet,
hogy amikor majd beköszönt az ínség,
a nép nem maradjon ellátatlanul,
de a régi tapasztalatokból ez a népség,
úgy tűnik, már soha nem tanul.

Istenkirályunk szinte van ma is,
noha istenség-volta nem kielégítő,
amit szája beszél, az mind hamis,
és körülveszi kazalnyi léhűtő,
és most már megint olyan érzése van néha
az embernek, hogy megint egészen fiatal;
csak a tribünre integetés maradt el
a zászlócskákkal, de a nagyra vágyás
most is hamisságot fial.

A legjobbak vagyunk, hiszen társadalmunk
messze megelőzte korát,
honnan is ismerős ez a passzus?
Ezt hirdette minden kiskáté, plakát,
amelyen jobbra fölfelé mutató
nyíl jelölte a követendő irányt.
Erre vonszolt bennünket hat kehes ló,
és nem láttunk akkor sem mást, csak a királyt.

Aztán eljött a vég, mert levegőre még
a császár sem képes házat építeni,
összeomlott minden már rég,
amikor kezdték a roncsokból kimenteni
minden rendű és rangú káplárok, foglárok,
hitet váltó eretnekek, ami még megmaradt, használható,
és ami hátramaradt: puszta szeméthegyek.
De „szorgos népünk győzni fog”,
hirdette megint sok öles plakát,
bár akad megint pár odvas fog,
amely előbb kihúzásra vár.

Az odvas fogak csak szaporodnak a szájban,
de mindegy, mert rágni nem is nagyon lesz mit velük,
az elemi tisztesség lecsökkent a királyban
azóta, amióta csak játszik velünk
hol kamarilla-politika, hol a szél,
hol viharos tenger dobál,
támad ránk járvány, recesszió, és ellenség,
de mindez rajtad szárad, nagy király.

Hiszen hatalmon vagy egy emberöltő óta,
felelős nem is lehet senki más,
de neked füledbe duruzsol a bül-bül nóta,
és minden emberveszteség új támadás.
Mert harcban állsz. Talán önmagaddal,
de harctérre meghalni küldesz mást,
szavad röhögtet, néha elevenbe vagdal,
de meg nem győzi bennünk a Hitetlen Tamást,
mert ahhoz nagy ember kell. Vezető,
aki háttérbe vonul szüntelen,
de mellette nem telik meg a temető,
és átviszi népét tengeren, hegyen.
És hogy elveszve kóválygunk, egymással küzdve,
abban rajtad klívül senki más nem hibás,
te saját magadnak egyetlen üdve,
te senkiházi tolvajkirály.

Talán fel kellett volna készülni erre is.
A vezetés művészetét tanulni kell,
és az önjelölt próféta mindig hamis,
csikorog szava, akármit énekel.
Ma megint ott tartunk, ahol száz év előtt.
Abszolut rossz az irány,
és hogy ezernégyszázan nem kapnak levegőt,
magadra vedd! Lelkeden szárad, kiskirály!