Lábaim már rég nem a táncra járnak,
egyre lassul ritmusa életemnek.
ám, ha új nap fénye vetül bokorra,
izzik az ága.
Kővilágban, vasparipákon élve
fát se lát már ember az életében.
Fejsze fűrész földre ledönti őket.
S bánat az élet.
S miért is érzem, hogyha az éji csendben
hull a zápor halkan a fűre, fákra,
s újra éled tán odakint a lét is,
táncol az erdő?
Táncoló fát én soha életemben
nem találtam még, pedig úgy kerestem.
Megjelennek képzeletemben olykor
újra, meg újra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.