az az önként vállalt pokol
a semmiből nem jutnak morzsák
még saját versed is téged okol
te is szeretnél szeretve lenni
nem lehet asszimmetrikusan
egyszer csak elkezdünk öregedni
addig az egész élet elsuhan
csak a nincs épült az égig
az egykor ép mára megromlott
hogyan lehet az ilyet végig
hogy az agy meg sem bomlott
rímek zakatolnak a fejben
meg szaggatott ritmusok
"mennyi komor bikát fejtem"
az árny néha már rád susog
pedig még dalnak kellene szólni
nem monológnak a versben
ne legyinthessen rá holmi
nagyképű megmondóember nyersen
helikopteréből lakodalomba menet
"hogy éppen erre az útra léptem
hová is tettem az eszemet
akkor sem lehettem normális éppen"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.