Azt hiszik a rigók, beköszönt a tavasz,
pedig itt áll előttünk még a hosszú tél,
de az ő szívük is, mint a miénk, ravasz:
végül minden állapotra csak jobbat remél.
November van. A fák fonnyadt levelekkel,
felkopaszodva várják már mind a zord telet,
sötét van, mikor az ember felkel reggel.
Rég volt, hogy a zöldben sétáltam veled.
Én is kopasz lettem: elhagytam a lombot.
Mint a fákra, fejemre is rászállott a dér.
Völgybe tartok lassan, elhagyom a dombot,
de a szív, amíg csak lüktet, még tavaszt remél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.