Nagyon rövid az élet.
Oly gyorsan múlik el!
Kérdem, miért, de félek,
hogy senki nem felel.
A percek szinte szárnyon
repülnek már tova,
és csak utólag látom,
mint voltam ostoba.
Hogy eltelt már azóta
harminchat hónap is,
ma szomorú a nóta.
és szinte már hamis.
Megfogni kell a percet,
de tudtam én pedig,
hogy lettem én a herceg!
Az évek elfedik.
"Maradni kell, nem menni!
Egy csúcsra értem én.
A mélyből visszatérni
utólag nincs remény.
Mefiszto! Óra állj meg!
Homok ne hullj tovább!
E pillanat a bölcsebb,
a holnap ostobább."
Az élet a kezemből
ma egyre csak pereg,
Maholnap egyszer rámdől
a vége, emberek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.