Csak állok, mészárszék előtt vágóbarom,
vérrel elegy esővíz folyik le vállamon.
A nehéz bárd egyszer a nyakamhoz vágott,
már csak homályosan látom a világot.
Vízcseppek, mint gyöngyek vállamon görögnek.
Nem lettem, s nem voltam jó soha görögnek,
és mindig csak másnak jutott nagy ház, marha:
vagyok, ami voltam, én, az Isten Barma.
A mészáros megint emeli a bárdot.
Ismét oda súlyt, ahol először vágott.
Mire harmadszor is lecsap a fejemre,
nem számíthatok már semmi kegyelemre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.