Már semmi nincs, csak a fullasztó hiány,
amint csomóba gyűl lent, a torokban.
Kiköpném, lenyelném, és újra ott van.
Ez az, amitől a lét olyan silány.
A napok, mint percek, zörögve úsznak,
és nincsen változás a csontos létben.
Már elfelejtem azt, hogy egykor éltem.
S minek? Nem lenne jó a létem túsznak.
A fojtó hiány, már nincsen semmi más,
és nem is volt még más talán sosem.
Itt marad. Majd megszűnik odalent,
ahol mindegy már, hogyan voltál hibás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.