föl sem tűnne talán senkinek majd a hiány.
Ezért aztán ma már hót nyugodtan alszol
nem bánod, ha a sors éjjel a létből kihány.
Szürke tégla az ágyad,
szögletes és egyhangú, akárcsak magad.
Rég feladtad a vágyad,
mára talán már semmi nem is maradt.
Ha űr keletkezne hirtelen helyedben,
simán betöltené azt a hideg levegő.
Azt sem mondanák, hogy tegnap eltemettem,
maradnál, ahogyan vagy: semmiben lebegő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.