Aljasságoknak korában élek.
Bár nem dörögnek nálunk fegyverek,
mindent átsző már megint az érdek,
az ember szíve hiába remeg.
Fejem fölött repülnek az évek.
Bár életem egyfajta egyveleg,
s a szívemben a tüzek még égnek,
némi fatalizmust is felveszek.
Tartom magam, mint katona a bástyán.
Én nem fekszem le sárba koncokért,
szívem nem lesz mocskos, mint az ártány,
még ha meg is köveznek majd ezért.
Ember-voltom én nem nyertem kártyán.
Fafej vagyok, és nincsen, aki ért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.