2018. június 25., hétfő

Fafej

Aljasságoknak korában élek.
Bár nem dörögnek nálunk fegyverek,
mindent átsző már megint az érdek,
az ember szíve hiába remeg.

Fejem fölött repülnek az évek.
Bár életem egyfajta egyveleg,
s a szívemben a tüzek még égnek,
némi fatalizmust is felveszek.

Tartom magam, mint katona a bástyán.
Én nem fekszem le sárba koncokért,
szívem nem lesz mocskos, mint az ártány,
még ha meg is köveznek majd ezért.
Ember-voltom én nem nyertem kártyán.
Fafej vagyok, és nincsen, aki ért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.