Állandóan söpröd
az asztalt magad előtt,
szinte már kényszeresen,
hogy nem csak
a hajadból hullik a korpa,
de belőled is,
és bajszod szálai is potyognak
a billentyűzetre.
Fölállsz a székről,
vagy ha visszaülsz,
erőfeszítésbe kerül
túllendülni a fájdalmon
a derekadban.
Még lépcsőn
mész lefelé, de fölfelé
már sokszor liftezel.
Írnál, de tudod,
hogy értelmetlen ez is,
értelmetlen is volt mindig.
A ki-beúszó zengést
is elviseled, vagy maszkolni
próbálod zenével, zajjal,
elfoglaltsággal, de estére
kidőlsz egy korsó sörtől is.
Súlyossá vált lépted,
nem lebegsz tizenhárom és fél centire
a lépcső fölött lefelé futtodban,
mint az imént
olvastad, és érezted is
fél évtizede sincsen.
Röhej: Magad váltál
tekintéllyé olyan dolgokban,
amelyekhez annyira
nem értesz, hogy néha rettegés
fog el, ha szembesülsz velük.
Csak idő kérdése, és fel is hangzik.
A röhej.
De van még idő?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.