Szennyes-lila az ég alja:
veresen kél a Nap.
Köd-nyál lebeg a bozótban.
Lelkeket fosztogat
ismét a vicsorgó tőke.
Szolgálói vagyunk.
Mindegy, férfiak-e, nők-e,
két kezünk, agyunk
építi föl, és formálja:
növekednie kell,
az Állandó a halála.
És senki nem felel
a kérdésre: hogy mi végre,
és mi az ára?
Lila szenny kúszik az égre,
s a bozótban pára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.