Szeptember végén vannak már olyasféle hajnalok,
amikor a köd megakad
a sziget északi részén
a bozótos ágai között,
és fehéren, mozdulatlanul várja,
hogy a horizonton lassan felparázsló
Nap először vörösesbe vonja
gőz-ködös fehérségét,
majd amint egyre feljebb hág az égre,
eloszlassa,
majd maradványait,
az ágakról lecsöppenő vízcseppeket,
és a bozótok alatti gaz és fű
szálain megülő hideg harmatot
is fölszárítsa.
De amikor a vonat végigdübörög a töltésen
a városba, munkába igyekvők seregével,
még szürreálisan gomolyog
a térdig-kötésig érő köd
a bozótos ágai között,
mintha valami, a felhők fölé nyúló,
fennsíkon csordulna éppen túl
a közelgő telet ígérő
hófelhő teteje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.