asztalra tettem én,
és mondtam:
majd naponta kifényesítgetem,
ne legyen rajta folt,
csillanjon fény, remény!
Eltoltam.
Homályba ment vissza életem.
Tudtam én,
hogy nem marad nekem:
elgurul, piszkos lesz, és megreped.
Előre félsz,
ember, mi lesz veled,
szürke, mocskos, törött lesz az életed.
És most a gömb
fehéren ragyog
a mély sötétnek gödrein keresztül.
Az égben fönt
bokáznak angyalok,
és arcukon a gömbnek fénye ül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.