2010. április 8., csütörtök

Gyimes

Sötét az est,
szikár kereszt
magaslik fenn a dombtetőn.
A félhomály
elrejti már
a templomot s a temetőt.

A völgyben lenn
szél sem üzen,
csak éji kuvik hangja száll,
csendes a táj,
alszik már
a kis falu, s a nagyvilág.

A fény kigyúl,
nóta kihull
a kocsma nyitott ablakán,
leány, s legény
már táncra kél,
és nótába kezd mindahány.

A gardonon
a fájdalom,
és az öröm hangja dong,
a láb dobog,
a szív lobog,
a hegedű jajong.

Magyar beszéd
visszhangzik rég
Tatros völgye fenyvesén,
még ezer év
nem lesz elég,
hogy elfeledje énekét.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szép egyébként is, de a vége még súlyos is...

    VálaszTörlés
  2. Nem igazán jó, de hát csak amatőr vagyok.

    VálaszTörlés
  3. Ez saját?????
    Döbb!
    Mi az, hogy nem igazán vagy jó!?


    "A gardonon
    a fájdalom,
    és az öröm hangja dong,
    a láb dobog,
    a szív lobog,
    a hegedű jajong."

    Az én szivem is táncol ezekre a szavakra, erre a ritmusra!

    VálaszTörlés
  4. Ha más írta volna, meg kellett volna legalább említenem a szerzőt...

    VálaszTörlés
  5. Ez igaz, de restellem, a szerzőre nem szoktam figyelni, mindjárt a lényegre térek.
    Ezért aztán sokszor nem is tudom kihez kötni a... bármilyen alkotást.

    VálaszTörlés
  6. A "Döbb!" -öt szívból köszönöm. Valóban sokat jelent, és jól jön az ilyen ínséges időkben.

    VálaszTörlés

A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.