szikár kereszt
magaslik fenn a dombtetőn.
A félhomály
elrejti már
a templomot s a temetőt.
A völgyben lenn
szél sem üzen,
csak éji kuvik hangja száll,
csendes a táj,
alszik már
a kis falu, s a nagyvilág.
A fény kigyúl,
nóta kihull
a kocsma nyitott ablakán,
leány, s legény
már táncra kél,
és nótába kezd mindahány.
A gardonon
a fájdalom,
és az öröm hangja dong,
a láb dobog,
a szív lobog,
a hegedű jajong.
Magyar beszéd
visszhangzik rég
Tatros völgye fenyvesén,
még ezer év
nem lesz elég,
hogy elfeledje énekét.
Nagyon szép egyébként is, de a vége még súlyos is...
VálaszTörlésNem igazán jó, de hát csak amatőr vagyok.
VálaszTörlésEz saját?????
VálaszTörlésDöbb!
Mi az, hogy nem igazán vagy jó!?
"A gardonon
a fájdalom,
és az öröm hangja dong,
a láb dobog,
a szív lobog,
a hegedű jajong."
Az én szivem is táncol ezekre a szavakra, erre a ritmusra!
Ha más írta volna, meg kellett volna legalább említenem a szerzőt...
VálaszTörlésEz igaz, de restellem, a szerzőre nem szoktam figyelni, mindjárt a lényegre térek.
VálaszTörlésEzért aztán sokszor nem is tudom kihez kötni a... bármilyen alkotást.
A "Döbb!" -öt szívból köszönöm. Valóban sokat jelent, és jól jön az ilyen ínséges időkben.
VálaszTörlésGratula, nagyon tetszett.
VálaszTörlésKöszönöm.
VálaszTörlés