min a kis rhesus majom,
akit egy ketrecbe zártak,
és odaadtak egy drót mamának.
Itt bent is megvan mindenem,
szellős és tiszta a ketrecem.
Enni is adnak, amit szeretek,
akár még játszhatok is eleget.
De amikor jön az este,
és a Mesternek arra támad kedve,
hogy górcsöve alá vegyen,
vagy épp csak szórakozzon velem,
és áramot vezet ketrecembe,
ha nem cselekszem úgy, mint eltervezte,
kifakul rögtön az egész világ,
és egész lényemmel keresem a mamát.
De csak egy drótbábot látok,
ilyenkor reám száll egy átok:
hiába ölelem és bújnék hozzá este,
nem lehet: szúr, drótból van a teste.
Napokon át neurotikus leszek,
és hiába az etetőn a banán,
még abból sem veszek,
de vissza így sem kapom szőrmamám.
Szomorú, de emberi..., is lehetne, és talán az is.Egy szülő, mindig hiányzik, és ezt akkor tudjuk igazán, mikor már nincs lehetőségünk hozzábújni.Apám 15 éve elment, és azon veszem észre magam, hogy sokkal többször jutnak eszembe vele kapcsolatos dolgok, mint pár éve..Lehet, ahogy korosodom??
VálaszTörlésLehet, hogy el kellene hagynom az első versszakot. Azt hiszem, tök fölösleges, jobb lenne anélkül a vers.
VálaszTörlésNe hagyd el, kell oda.
VálaszTörlésJó a vers, csak a téma rázós.
Nem tudom, szerintem a ketrec a rázós, nem a téma...
VálaszTörlés