Fehér volt a hó
és csillagos az este.
A kandeláber fénye sárgán ragyogott.
A kis utca fénylett
csillogóra festve,
és szavamra mondom, angyalt láttam ott.
Tíz percnyi varázslat,
több időt nem kaptam.
Tudtam jól, hogy ismét sietnie kell.
Azt a csókot, amit
az arcára adtam,
azt hiszem, hogy többé nem felejtem el.
Posztó szíve őrzött
hosszú, hideg éjen,
eső, hogyha vert és szél, ha szaggatott.
Emléke a szívbe
bevésve mélyen.
Álmaimban néha még újra látom ott.
Olyan jól írtad, szinte látom magam előtt.
VálaszTörlésKöszönöm szépen.
VálaszTörlésAz az igazság, csak le kell írni az emléket, mert szó szerint így történt. De ezt már tavaly is megírtam: Régmúlt katonakarácsony.
Sőt, most, hogy visszakerestem azt (2010. szeptember 27.) igazából meg is lepődtem, hogy ne mondjam: megdöbbentem: majdnem teljesen ugyanebben a versformában írtam (kissé rövidebb és gyorsabb ritmusú sorokkal).
Ez azt jelenti, hogy mindig ugyanúgy látod magad előtt és ugyanúgy éled meg az emlékeket.
VálaszTörlés