Az ifjak álma véget ért,
de tévedés is az csupán.
Ne hullj, te könny, "a meg nem élt,
remegve" várt idő után:
Nem jöhet vissza sohase már.
"Szobánkba űz a" csúf magány,
s habár a földre nap ragyog,
az éltető tűz halovány,
de régi, múlt, tüzes fagyok
emléke leng, amíg itt vagyok.
Jöhetnek újra szép napok,
s ha csillag-ékes éjszakán
lehullna csillag, átlobog
szemembe még az égi láng,
de a napvilág már meggyaláz.
A földeken ma már az új
kenyér, amely kaszásra vár,
de szívemen kaszál, s a bút,
meg egyre több sebet talál,
és jövőt nem hoz többet a nyár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.