Gyorsulva

Gyorsulva távozik tőlem az élet.
Hajamba egyre több szürke vegyül.
A haláltól, magától, hiszem, nem félek:
sorsától az ember úgysem menekül.

Végül is most már elég sok éve,
hogy halottnak mondhatom magam,
a halálra oly állapotként nézve,
amely az élettől megfosztva van.

Áprilisban ilyen verset írni?
Én magam ezen nem csodálkozom.
Bár a kék ég adhatna némi
enyhet: ne tépjen a magány oly nagyon.