(Juhász Gyula nyomán)
Én sem tudom, mi ez, és jó-e még,
hogy fölöttem mindig borult az ég,
hogy emléked sincs tisztán már velem,
hiányod mégis fáj a szívemen.
Én sem tudom, mi ez, mert nem hiszem,
hogy megtalált a régi szerelem,
mert őszülő fejemmel nem lehet
kergetnem rég elmúlt emlékeket.
És nem tudom, mi ez: nem érthetem,
miért nem éled életem velem,
miért szakított el a nagyvilág,
s miért, hogy arcod újra rám talált.
És nem tudom, mi ez a fájdalom,
ami a szívbe mar egy hajnalon,
amikor gyűrött párnámat ölelem,
és elsiratom egész életem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.