Bajsza és szemöldöke sem szőke már: havas.
Deres haján a múlt idők ezüstje csillogó,
vállaiból az ifjú erő elolvadt, mint a hó.
Lába, amely a táncot ropta, ma már viszeres,
ajka, amivel a csókot lopta, sokszor cserepes.
Háta görbül, és alakja rég nem szálfa már,
hasa lesz nagyobb, mint válla, mire múlik a nyár.
De szívében izzik még a fénylő napsugár,
hulló csillag, tavi szellő, s egyre visszajár
a régi emlék, régi vágy, a régi szerelem.
Régen elmúlt már az a nyár,
és mégsem feledem.,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.