Szembe jött a relészekrény.
Rózsaszínben villogott a fal,
majd vérvörösre vált.
Vajon mit is akart?
Azután ibolyán felfénylett, ez tény,
amint a helyiérdekű befutott,
majd zörögve elindult tova.
Most is megy még. Nem tudni, hova,
s miért hurcol magával.
Benne él a csattogás,
meg alul a csikorgó erő.
Én lennék a fő fogás?
Az lesz: majd lelő,
azután meg kibelez a sors,
mint egy filéző kés.
Ízemhez a bors
só nélkül kevés.
A relészekrény meg csak jött,
és hiába bújtam el
szavak mögött, sorok között.
Fejemben támasztott új ködöt,
de...ez ma már kit is érdekel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.