jeges szél fújt már május havában.
Őrjöngve hordta a jégszilánkot
végig a nyáron. Ilyet ki látott?
Befagy a száj, blokkol az elme,
ha nincs a létnek egyetlen szerelme.
Pusztító vihar dúl kívül és belül,
ha nincsen, aminek a szív örül.
Száraz ág és lángoló erdő.
Komoran gomolygó, fekete felhő
rohan az égen, Sötét az este,
hogyha az elme gyásszal van festve.
Őrült a beszéd, mint a gazdája.
Elbújna mögé vára sáncába.
Betör az árvíz, a szennyet hozza,
lassan a tornyot bontja, nyaldossa.
Ablakba állva üvölt a szélbe,
nincs, aki hallja. Azt is mi végre?
A mocsokáradat csak egyre nő,
végül nem marad más, csak a kő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.