csak az sajog, hogy már nem is fáj tovább,
az emlék halványulását fájlalom,
hogy úgy élek én is, mint az ostobák.
A szenvedést felidézni nem tudom,
csak élek nélküle, akár egy fabáb,
a világot tág szemekkel bámulom,
érzelemmentesen, mint a mikrobák.
Pedig megmaradt a létnek lényege:
a hiány az volt, van, és velem marad.
Nem kérdés ma már, hogy tőle féljek-e,
miért is félnék? Csak egy vén bútordarab.
Ha nincs a fájdalom, vége a létnek.
Élek. A hiánynak karmai tépnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.