sima felszíne alatt az élet
nyüzsög úgy, ahogy én imádtalak,
mozdulatlan arcom mögött téged.
Ha feldugják fejüket a halak,
őket pillanatra látni véled.
Így dereng fel előttem az alak;
látva őt a fájdalom feléled.
De jégpáncélba öltözött a víz,
ne dobjon a felszíne alól
emléket, amely, mint a szilvaíz
a nyelven, vérkörömben úgy dalol,
mintha újra tajtékozna a tó.
Nem volt az semmi máshoz fogható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.