és nem hallom, hogy szólnának hozzám.
A beton szobából ki tudtam menni,
de csak a semmi várt odakint is rám.
Májam szaggatta lila fertelem,
szívemben kaszás pók ütött tanyát,
béklyóim szét nem törhette értelem,
hiszen önként vettem föl rabigát.
S most beton szobában ülök folyton,
bármennyire tágulnak is a falak,
a gőzgomolygást írásba fojtom,
hogy néma maradhassak, mint a halak,
és a plafonon túl az eget nézem.
De soha sem esik belőle eső.
Epévé vált már minden mézem,
és ha meggondolom, ez azért nem felemelő.
De Henry, szól közbe mr. Csont most,
a tagadó szó helyett
az állítót is választhattad volna,
előkészítetted számára a helyet.
És már megint ködösen fogalmazol:
miért nem mondod kerek perec,
hogy mi az, amit így apránként adagol
ez a nagy halomnyi, nagy rakás jegyzeted?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés jóváhagyás után kerül megjelenítésre.